Élet-Stílus

Sötét égbolt rezervátum a Zselicben

A fényszennyezés veszélyeire való figyelmeztetésként sötét égbolt rezervátumot hoz létre a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Magyar Csillagászati Egyesület a Zselici Tájvédelmi Körzetben - jelentette be az egyesület elnöke.

Az Egyesült Államokban és Kanadában már sikerre vitt, de Európában egyedülálló kezdeményezés lényege, hogy erre alkalmas térségben települések, természetvédők összefogásával gátoljuk, hogy a lakott területeknek a jelenleginél nagyobb fénykibocsátása legyen – mondta el Kolláth Zoltán csillagászprofesszor a II. Fényszennyezés Konferencián.

Új kihívás

A Kaposvártól délre fekvő Zselicben tanösvényt alakítanak ki, ahol a látogatókat megismertetik a fényszennyezés növekvő veszélyeivel, valamint a helyi élővilággal. Az érdeklődők ezen kívül éjjelenként bemutatóhelyeken vizsgálhatnák a csillagos égboltot. Kolláth Zoltán a fényszennyezéssel kapcsolatban rámutatott: ha ez ilyen ütemben folytatódik, 2025-re szabad szemmel csak a Hold és néhány csillag lesz látható az éjszakai égbolton. Az emberiség évente dollármilliárdokat költ éjjeli világításra, fényreklámokra, ám ezek következményeként lassan eltűnik a Tejút látványa.

A fényszennyezés korunk egyik új kihívása, az urbanizáció következménye, amely az utóbbi időben került a környezet- és természetvédelem által is számításba veendő káros környezeti hatások listájára. Így fokozott figyelem fordul az utak, terek, parkok közvilágítása, térvilágítása, középépületek díszkivilágítása okozta környezeti hatások vizsgálatára – mondta.

Eltévednek a madarak

Szakemberek szerint a fényszennyezés nemcsak a csillagos ég látványát rontja, hanem megváltoztatja a táj képét, jellegét is, ez különösen a védett természeti területeken és közelükben aggasztó. Kutatási eredmények azt igazolták, hogy sok vándormadár a csillagok alapján tájékozódik, és ha az éjszakai világítás zavarja őket, jelentősen eltérhetnek vándorolási útvonalaiktól.

A fényszennyezés csökkentése nem jelenti azt, hogy a településeknek sötétbe kell borulniuk: megfelelő világítótestekkel, azok szakszerű méretezésével, elhelyezésével, működtetésével a fényszennyezés jelentősen mérsékelhető, közben pedig energiát lehet megtakarítani. Kolláth szerint a megoldás egy, az éjszakai világítás szabályait rögzítő törvény lenne, ám nem tudni, mikor kerülhet sor ennek kidolgozására és elfogadására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik