Bozsik Péter hét mérkőzésen ült a válogatott kispadján, a mérlege: három győzelem, négy vereség. Négy Eb-selejtezőn irányította a csapatot, amely hamar eljátszotta a továbbjutási esélyit, tekintve hogy három vereség mellett csak egyszer tudott nyerni.
Eb-selejtezők:
– Málta 1-2 (i)
– Törökország 0-1 (o)
– Bosznia 3-1 (i)
– Norvégia 1-4 (o)
Gólkülönbség: 5-8
Barátságos meccsek:
– Ausztria 2-1 (i)
– Anglia 1-3 (i)
– Új-Zéland 2-0 (o)
Gólkülönbség: 5-4
– Kiegyensúlyozottnak tűnik. Vagy ez csak a látszat?
– Nem játszok szerepet, tényleg nem érzem úgy, hogy összedőlt a világ csak azért, mert elbúcsúztam a szövetségi kapitányi poszttól. Az én lelkiismeretem tiszta, tisztességgel végeztem a munkámat.
– Ebben nem kételkedünk, ezzel együtt meglepő, hogy ilyen könnyen túltette magát a szakításon.
– Mit kellene tennem? A tavasszal hosszú távú munkára vállalkoztam, a szövetség elnöksége azonban hét hónap elteltével megvonta tőlem a bizalmat, az egyetlen lehetséges út a lemondás volt.
– A hivatalos verzió szerint a kenyértörés oka az volt, hogy az ön által felvázolt jövőkép nem egyezik az elnökség terveivel. Ez így túl homályos.
– A részleteket nem ismerem, csak sejtéseim vannak arról, hogy az elnökség miképp gondolkodik a jövőt illetően. Én csak a saját koncepciómról tudok beszélni. Korábban is azt mondtam, és most is vallom, hogy ki kell alakítani egy 20-25 fős állandó keretet, és fokozatosan kell beépíteni a tehetséges fiatalokat. Közben persze eredményeket is kellene produkálni, a csoport negyedik helye a reális cél.
– Nem lett volna elegánsabb, ha a Málta elleni vereség után veszi a kalapját és távozik?
– Szerintem így is korrektül jártam el, persze az meglehet, hogy a csúfos máltai kudarc után még elegánsabb lett volna lemondani. A távozásomat követelő három-négy újságíró miatt azonban nem akartam megfutamodni, valóban hittem abban, hogy segítségére lehetek a magyar válogatottnak.
– Maradjunk még a máltai csapásnál, amely szerintünk a vesztét okozta. Ön miben hibázott?
– Azt hiszem, a találkozó előtt néhány labdarúgóval szemben más hangot kellett volna megütnöm.
– Neveket nem mond?
– Nem szokásom.
– A kapitányi ténykedését hogyan értékeli?
– Ha a máltai bukást nem vesszük ide, akkor azt mondom, a csapat tulajdonképpen a realitásoknak megfelelően szerepelt. Igaz, a Törökország elleni mérkőzéssel kapcsolatban maradt bennem némi hiányérzet, azon talán többet is elérhettünk volna.
– Azt mondja, mi csak ennyire vagyunk képesek?
– Én úgy fogalmazok, ez a realitás.
– Amennyiben a kinevezéséig visszamehetnénk az időben, ezúttal mit csinálna másképp?
– Talán apróbb – ugyanakkor fontos – dolgokon változtatnék, de nagyjából ugyanazt az utat járnám be, amire márciusban ráléptem, azaz a korábban már vázolt koncepciómon nem korrigálnék.
– Arra van ötlete, hogy miképp léphetne előrébb a válogatott? A barátságos mérkőzésen még képesek vagyunk biztatóan, jól teljesíteni, a tétmeccseken azonban rendre megremegnek a lábak.
– A lélektani okokat kellene megkeresni és orvosolni…
– Kit javasolna utódjának?
– Ebbe ne menjünk bele.
– Magyar vagy külföldi szakember legyen a következő kapitány?
– Erre sem szívesen válaszolnék.
– Most mihez kezd?
– Nem függök egzisztenciálisan a labdarúgástól, most üzletemberként igyekszem sikeres lenni. Persze ha valakinek az én szakmai tudásomra van szüksége, leülök vele tárgyalni. Szóval, nem szakítottam véglegesen a futballal.
