Élet-Stílus

50 éves a mobiltelefónia

Az Ericsson vezette be a világ első automata mobiltelefon-rendszerét 1956-ban. Jelenleg már több mint 2,5 milliárd ember rendelkezik mobiltelefonnal a világon.

A mobilkommunikáció minden idők egyik legfontosabb technikai újításává, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődés jelentős hajtóerejévé vált. Az Ericsson által 1956-ban kifejlesztett első rendszer alapozta meg a jelenlegi szélessávú 3G hálózatok bevezetésének lehetőségét.

Az Ericsson elnök–vezérigazgatója, Carl-Henric Svanberg szerint „manapság a mobilkommunikáció a világ népességének közel egyharmada számára a mindennapi élet része. Már alapítónk, Lars Magnus Ericsson idején is úgy gondolták az emberek, hogy a kommunikáció alapvető emberi igény. Itt az Ericssonnál büszkék vagyunk iparági vezető szerepünkre és arra, hogy az általunk kifejlesztett vonzó és könnyen kezelhető mobilszolgáltatásokat többmilliárd ember használja a világon.”


Az első a Mobiltelefónia „A” volt

A világ első teljesen automata rendszerét egyszerűen Mobiltelefónia „A”-nak (MTA) nevezték. Mindössze néhány száz előfizető használta, főként magas fizetésű ügyvédek és orvosok Stockholmban és Göteborgban. A semmilyen manuális ellenőrzést nem igénylő rendszerben a felhasználóknak mindössze a számokat kellett tárcsázniuk a telefonon.


A svéd távközlési hatóság (jelenleg TeliaSonera) számára kiépített rendszer a 160 MHz-es sávban működött, impulzusos jelátvitelt alkalmazott a végberendezés és a bázisállomás között, és körülbelül 100 felhasználót volt képes kezelni egyenként.

A korai mobiltelefónia az autótelefonok működésére és az autóban mobilrádión keresztül folytatott hangkommunikációra hasonlított, a berendezések pedig távolról sem emlékeztettek a ma használt zsebméretű készülékekre. Az MTA rádióberendezés több mint 40 kilogramot nyomott, és a járműbe való telepítést szem előtt tartva tervezték meg.

A tapasztalat, amelyet az Ericsson első rendszereinek kifejlesztése óta szerzett, az idő próbáját kiálló jövőképet alapozott meg. 1981-ben az Ericsson bevezette az első modern mobiltelefon-rendszert, a Nordic Mobile Telephonyt (NMT). Az Ericsson vezető szerepet játszott a GSM világszabvány 1991-es bevezetésében és fejlesztésében is. Az eredetileg páneurópai mobilrendszer később valóban világszabvánnyá vált. A 2001-ben bevezetett 3G a GSM továbbfejlesztése, amely akár 3,6 Mb/s sebességű szélessávú mobilszolgáltatások nyújtására is alkalmas. Jelenleg az egész világon több mint 2 milliárd ember kommunikál GSM-rendszeren keresztül.


Stockholmban ünneplik

A történelmi esemény 50. évfordulóját október 17-én ünneplik Stockholmban, a Mobiltelefónia ötven éve című, egy hónapig látogatható távközlési kiállítás megnyitásával. Ehhez kapcsolódik az október 26-án Stockholmban megrendezendő nemzetközi konferencia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik