'56
Élet-Stílus

Népharag Miskolcon

A nap folyamán a városban létrehozzák az ún. DEF csoportot, amely feladatának tekinti a forradalomban meggyengült rend fenntartását és az ÁVH-s tisztek felkutatását. Az elkövetkező egy hétben a csoport tagjai elfognak és kihallgatnak számos ÁVH tisztet és lefegyvereznek pár Miskolc környéki rendőrőrsöt.

Sortűz
Délelőtt a tüntetők a Belügyminisztérium megyei épülete előtt követelik a fogvatartott egyetemisták szabadon bocsátását, a tüntetéshez munkások is csatlakoznak. A megyei munkástanács szintén követeli a foglyok szabadon bocsátását. Végül a belügy emberei elengedik a fiatalokat, azonban az őrség mégis tüzet nyit a demonstrálókra és egy kézigránátot is közéjük dobnak. Hárman meghalnak a sortűz és a robbanás következtében.


Bosszú
A tömeg pillanatok alatt szétoszlik, de csak azért, hogy pár perccel később már a nagyüzemek munkásaival térjenek vissza. Hatalmas tömeg zárja körbe az épületet. A bent lévők nem menekülhetnek, megadják magukat, de a felbőszült tömeg hét embert agyonver illetve felakaszt. A felkelők számos fegyvert szereznek és lefegyverzik a legtöbb rendőrörsöt is.


“A forradalom exportja”
Miskolcról teherautón érkezett fiatalok, munkások kezdeményezésére tüntetés kezdődik Nyírbátorban. Ledöntik a szovjet emlékművet, a középületekről leverik a vörös csillagokat. Este a laktanya előtt tüntetnek fegyvert követelve. Innen eredménytelenül vonulnak a járási pártbizottság épülete elé, ahol a járási pártvezetők kiadását követelik. A megmozdulást a helyszínre érkező szovjet harckocsialakulat riasztó lövések leadásával oszlatja föl.

Diákparlament
A város egyetemistái Diákparlamentet hoznak létre és kórházi csoportokat szerveznek, akik a sérültekre, köztük ÁVH-sokra és rendőrökre vigyáznak. A belügyminisztérium megyei épületének elfoglalása után ÁVH Belső Karhatalom laktanyájának parancsnoka átadja az objektumot és a fegyvereket a Diákparlament képviselőinek. Az ÁVH tagjainak a diákok szabaságos leveleket állítanak ki az épületek őrzését maguk látják el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik