'56
Élet-Stílus

Miskolc

A munkásság egyre fenyegetőbb fellépése folytán Miskolcról, Földvári Rudolf vezetésével küldöttség indul Budapestre, ahol tárgyalnak Nagy Imre miniszterelnökkel, aki kéri a miskolci küldöttséget, hogy vegyék fel a munkát. A küldöttség csak este számol be az elért eredményekről telefonon.
A városban folytatódik a munkások és diákok felvonulása. Felolvassák a debreceni egyetemisták és a helyi munkások és diákok pontjait. A feszült légkör ellenére a demonstráció azonban békés marad, a felvonulók többsége estére szétoszlik.

A Lenin Kohászati Művekben a megyei pártvezetők részvételével megyválasztják a Borsod Megyei Munkástanácsot, majd elfogadják, hogy folytaták sztrájkot és határozatot hoznak egy nagyobb létszámű munkásőrség létrehozásáról is. Felhívást tesznek közzé, hogy alakuljanak helyi és járási munkástanácsok is, akik majd megválasztják a végleges tanácsokat.

Délután fiatalok egy csoportja úgy dönt, hogy Budapestre utazik harcolni. A helyi TEFU telepről teherautókat szereznek, aztán megfutatmítják egy szovjet alakulat utolsó gépkocsijának legénységét. A sikerüktől nekibuzdulva a tehergépkocsik elindulnak a főváros felé, de félúton feltartóztatja őket a belügyminisztérium egy osztaga és visszafordulásra kényszeríti őket.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik