'56
Élet-Stílus

Maléter Pál


  1. Ez az oldal az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete Közalapítvány életrajzi anyagaiból készült.


    Eperjesen született értelmiségi családból. A gimnáziumi érettségi után négy szemesztert hallgatott a prágai orvosi egyetemen. A német csapatok bevonulását megelőzően Kassára, majd onnan Budapestre költözött, ahol folytatta orvosi tanulmányait, amelyeket végül anyagi okok miatt nem tudott befejezni. A magyar állampolgárság megszerzése érdekében önként jelentkezett katonai szolgálatra. 1940 őszén fölvették a Ludovika Akadémiára. Ennek befejezése után Kassán szolgált, majd 1944-ben a keleti frontra vezényelték, ahol hadifogságba esett. Itt önként jelentkezett a németek elleni harcra; a partizániskola után, 1944 őszén Erdélyben került egységével bevetésre. 1945 januárjában az Ideiglenes Nemzeti Kormány védelmére szervezett zászlóalj parancsnoka lett, tavasztól a HM őrzászlóalját vezette. A forradalom kitöréséig a néphadseregben teljesített szolgálatot, 1956-ban ezredesi rangban. 1956. október 24-én déltől a HM-ben ő látta el a főügyeleti szolgálatot. Másnap a vezérkari főnök parancsára öt harckocsival és azokat kísérő tisztiiskolásokkal a Kilián laktanyában tartózkodó egyik egységének megsegítésére indult. Mivel csak az ő parancsnoki harckocsija jutott el az épületig, felsőbb jóváhagyással tűzszünetet kötött a környéken harcoló civil egységekkel. Ennek lejárta után, október 27-28-án katonáival ellenőrzése alá vonta a laktanyát közrefogó épületszárnyakat, majd értesülve a kormány által elrendelt tűzszünetről, beszüntette a felkelők elleni harcot, ezt jelentette a minisztériumnak. A Corvin közben részt vett a fegyverletételi tárgyalásokon. Nagy Imre hívására a Parlamentben jelen volt a munkástanácsok küldötteivel folytatott tárgyalásokon, majd október 31-én a nemzetőrség megszervezése érdekében tartott megbeszélésen. Október 31-én Nagy Imre kinevezte a honvédelmi miniszter első helyettesévé, 3-án miniszterré vezérőrnagyi rangban. November 3-án a Parlamentben a szovjet hadvezetéssel tárgyaló bizottság tagja volt. Este a tököli szovjet bázison a tárgyalás folytatására érkezett magyar küldöttség többi tagjával együtt Szerov tábornok, a KGB vezetője letartóztatta. A Nagy Imre és társai perben a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével 1958. június 15-én szervezkedés kezdeményezése és vezetése, zendülés, valamint hazaárulás vádjával halálra ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül. Másnap kivégezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik