Élet-Stílus

Változtatnia kell McClarennek

Az angol labdarúgó-válogatott nyáron kinevezett szövetségi kapitányát, már az első mérkőzése előtt bírálták, sokak szerint nem alkalmas a feladatra Steve McClaren. A szakember az elmúlt néhány mérkőzésen a kritikusainak ’kedvében járt’, hiszen a csapat nagyon gyengén szerepelt.

Változtatnia kell McClarennek 1

Lampardék nem tudtak mit kezdeni a horvátokkal (EPA)



Változtatnia kell McClarennek 2

Beckham segíthet? (EPA)

A világbajnokságon mélyen az elvárások alatt teljesített az angol válogatott: a B csoportban sikerült Trinidad és Tobago illetve Paraguay legjobbjait megverni, de az egyik mérkőzésen sem volt meggyőző az akkor még a svéd Sven-Göran Eriksson által irányított gárda produkciója. A csoport másik komolyabb játékerőt képviselő csapata, a svédek ellen már csak egy döntetlenre futotta, igaz ez is elég volt a csapatnak a csoportelsőség megszerzéséhez.

A nyolcaddöntőben nagy nehézségek árán, egy szerencsés Beckham szabadrúgásgóllal sikerült túllépni Ecuador válogatottján. A következő körben pedig az angolok mumusának számító portugálok következtek, és a luzitánok ismét jobbnak bizonyultak, igaz csak a büntetőpárbajban. A kritikusok már akkor a svéd tréner, és másodedzőjének, McClarennek a szemére vetették, hogy nem sikerült összekovácsolni a papíron bivalyerős játékosokból álló nemzeti tizenegyet.

Beckham nélkül

A középpályán például hiába játszottak olyan nevek, mint Lampard, Beckham, Gerrard és Hargreaves, csak az utóbbi, és legkevésbé sztárolt Bayern München játékos nyújtott elfogadható teljesítményt. A többiek nem igazán találták a helyüket a pályán, Beckham-et a felettesét váltó McClaren száműzte is a válogatottból.

Az új kapitány érkezével sem sokat javult a helyzet, igaz az első mérkőzésen négy nullára verték Manchesterben az Európa-bajnok görögöket. Ez azonban csak egy rövid fellángolás volt: a csapat az első négy meccsén nem kapott gólt, de ez elsősorban nem a védelem remek teljesítményének, hanem az ellenfeleknek ’köszönhető’. Andorra ellen különösebb megerőltetés nélkül lőttek egy ötöst Crouch-ék, majd következtek először idegenben, majd hazai pályán a macedónok. Skopjében a Liverpool hórihorgas csatárjának a góljával sikerült nyerni, hazai pályán azonban szenvedtek az angolok, és csak egy gólnélküli döntetlenre futotta.

A horvátok elleni szerdai meccsen aztán megtört McClaren sorozata. A hazai pályán tétmérkőzésen még veretlen horvátoktól kikapni nem szégyen az angol kommentárok szerint, de a válogatott fejetlennek tűnő teljesítménye után többen McClaren távozását követelték. A szakember az eddig alkalmazott 4-4-2-es felállás helyett 3-5-2-es harcrendben küldte pályára a csapatát. A játékosok jó pár szituációban szemmel láthatóan tanácstalanul mozogtak, elsősorban a védelemben. Olyan tapasztalt és világklasszis védők hibáztak nem is egyszer, mint Rio Ferdinand vagy éppen John Terry. A Chelsea védője volt az például, aki az első horvát gól előtt lemaradt da Silváról, a ManU ásza pedig sokszor csak kemény szabálytalanságok árán tudta megállítani ellenfelét. Ha a bíró kicsit is következetes, akkor már az első félidőben lezavarhatta volna a pályáról Ferdinandot.

Van hova fejlődni

Az angol szövetségi kapitánynak meg kell találnia annak módját, hogy az egyénileg remekül képzett, és az egyesületeikben rendre a legjobban teljesítő focisták a válogatottban is hasonló produkcióra legyenek képesek. Érthetetlen az angolok fejetlen játéka, hiszen Lampard és a horvátok ellen eltiltás miatt hiányzó Gerrard is a legjobbak közé tartozik ezen a poszton. A védelem is, legalábbis papíron nagyon erős, egyedül a csatárkérdés nem megoldott, mivel Wayne Rooney a 2004-es Európa-bajnokság óta nem talált be válogatott tétmeccsen, Crouch pedig sokszor észrevehetetlen a pályán. Nagyon nagy szükség lenne egy jó formában játszó Michael Owenre, de a Newcastle United 26 éves csatára a világbajnokság óta sérüléssel bajlódik.

Az angol kapitány szerencséjére a következő tétmérkőzését csak márciusban játssza a válogatott, addig lesz bőven ideje arra, hogy egy valóban egységes alakulatot faragjon a világsztárok gyülekezetéből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik