Élet-Stílus

Bozsik érezte a bajt

Bozsik Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a labdabirtoklás önmagában kevés volt Málta legyőzéséhez a szerdai, Európa-bajnoki selejtezőn, melyen együttese 2-1-es vereséget szenvedett.

„Jól kezdtük a meccset, mi irányítottunk, nálunk volt többet a labda” – mondta a találkozót követő sajtótájékoztatón a magyar szakember. „A hazaiak váratlanul szereztek vezetést, de hamar válaszoltunk rá, és ekkor úgy gondoltam, képesek lehetünk a fordításra, bár Mifsud kikapcsolása már ekkor is nehézséget okozott rutintalan, sokszor rosszul helyezkedő középhátvédeinknek. Vanczák kiállítása után nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. A kiállítás után aztán már éreztem, hogy akár baj is lehet – és az is lett.

Bozsik szerint az emberhátrány ellenére a második játékrész elején még nem volt probléma a csapat játékával. „Nem kezdtük rosszul a második félidőt, ám sajnos korán kaptunk egy újabb gólt. Emberhátrányban kellett kitámadnunk, a vendéglátók pedig remekül kihasználták a szabad terület által adódó lehetőségeket. Beívelték mögénk a labdákat, és gyors támadóik révén több veszélyes helyzetet is kialakítottak.”

Vanczák kiállítása sorsdöntő volt

Halmosi Pétert a 77. percben küldte pályára a szövetségi kapitány, de a Debrecen játékosa sem tudott segíteni a csapaton az utolsó percekben. A középpályás az FN-nek elmondta, hogy Vanczák kiállítása sorsdöntő momentuma volt a mérkőzésnek. „Nem hiszem, hogy ezen a ponton úszott volna el a találkozó, de innentől kezdve nagyon nehéz dolgunk volt.” Halmosi is kiemelte a máltaiak legjobbját, a villámgyors Michael Mifsud-ot aki jó pár alkalommal megkavarta a védelmünket. „Nem tudtunk vele igazán mit kezdeni. Bozsik a második félidőben már arra biztatta a középső védőinket, hogy álljanak közelebb a csatárhoz, de sajnos továbbra sem sikerült megfogniuk, és jó pár helyzetük volt ezután is a máltaiaknak.”

Az eddigi négy találkozón három pontot szerző magyarok a következő selejtező mérkőzésüket jövőre, március 27-én vagy 28-án játsszák hazai pályán Moldovával.

Málta ünnepel


A házigazdák szövetségi kapitánya, a cseh Dusan Fitzel érthető büszkeséggel és boldogsággal nyilatkozott a találkozó után. „Nagyon örülök, hogy hosszú idő után ismét tétmeccset tudtunk nyerni, de hadd tegyem rögtön hozzá, hogy a sikert közel kéthetes, alapos elemző munka előzte meg.” – mondta a szakember. „Játékosaim nagy fegyelemmel tették a dolgukat, a mérkőzésen támadásban és védekezésben is azt láttam viszont a labdarúgóktól, amit kértem tőlük. Örömöm kettős: a győzelem mellett arra is büszke vagyok, hogy csapatom tagjainak minden megmozdulása a futball iránti alázatról árulkodott.”

Álmélkodik a külföld


A külföldi hírügynökségek meglepetten tálalták a magyar labdarúgó-válogatott 2-1-es máltai vereségét. A Reuters kiemeli, hogy Málta hosszú győzelemínségnek vetett véget Ta,Qaliban, miután utolsó Eb-kvalifikációs diadalát 1982-ben aratta Izland ellen, az olaszországi Messinában.


A brit hírügynökség megfogalmazása szerint az “este legnagyobb szenzációját” szolgáltató meccsen – szerdán még 21 Eb-selejtezőt rendeztek – a világ egykor legjobb együttese újabb mélypontra süllyedt.


Az AP hangsúlyozza, hogy Dusan Fritzel, a máltaiak cseh szakvezetője méltán örülhet első sikerének, és hogy a csoportutolsó helyre a legnagyobb eséllyel “pályázó” szigetországiak mindössze fennállásuk negyedik győzelmét szerezték meg. Utolsó sikerüket 1993-ban érték el, amikor vb-selejtezőn 1-0-ra nyertek Észtország ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik