'56
Élet-Stílus

Pártok alakulnak

Október 30.: Az események megint túlhaladottá teszik a kialakított struktúrákat, nem először és nem is utoljára a forradalom alatt. Már előző nap elindul a pártok újjászervezése, így Nagy Imre elismeri a többpártrendszer visszaállítását és a kormányon belül egy koalíciós testületet, Kormány Kabinetet hoznak létre. A fővárosban felkelők megostormolják a Köztársaság téri pártközpontot.

A délelőtt folyamán létrejön a kormányon belül egy Kormány Kabinet, tagjai Nagy Imre, Kádár János, Losonczy Géza, Tildy Zoltán, Kovács Béla és Erdei Ferenc lettek, továbbá fenntartottak egy helyet az újjáalakuló Szociáldemokrata Párt delegáltjának. Ezzel gyakorlatilag Nagy Imre kormánya amellett a széles alapokon nyugvó kormányzás mellett tette le a voksát, amelynek működése 1948-ban megszakadt.

Bejelentés a rádióban
A kormány elfogadja a forradalom eredményeit, így a vidéki önkormányzati szerveket, valamint bejelentik az egypártrendszer megszűnését. Fél háromkor a párt vezetői beszélnek a rádióban. Nagy Imre bejelenti az egypártrendszer megszüntetését valamint a Kormány Kabinet létrehozását. Kádár János pedig az MDP nevében új kommunista párt létrehozását ígéri. A beszédek elhangzása után a Kossuth Rádióban vezekléssel felérő közleményt olvasnak be arról, hogy egészen addig hazug célokat szolgáltak ki. Ezután a Szabad Kossuth Rádió néven sugározzák tovább a forradalom pártján álló műsorukat.

Új közhatalmi szerv
Délután a Parlamentben Király Béla ismerteti Nagy Imrével egy forradalmi karhatalmi szerv létrehozására irányuló javaslatát. Eszerint a felkelők, a honvédség, a rendőrség, valamint a munkás és ifjúsági fegyveres egységek képviselőiből, Király Béla vezetésével, megalakul a Forradalmi Karhatalmi Bizottság Előkészítő Bizottsága. A Forradalmi Karhatalmi Bizottság a tervek szerint az új kormány hivatalba lépéséig működik, és a nemzetőrség megszervezésével biztosítja a konszolidáció feltételeit. Ezután a BM Budapesti Főosztályán összehívott értekezleten létrehozzák az előkészítő bizottságot, s a karhatalmi bizottság megalakítására másnapra értekezletet hívnak össze.


Régi-új pártok
A délelőtti kormánydöntések következtében rövid idő alatt újjászerveződnek a korábbi jelentős pártok. Újjáalakul az FKGP, amelynek alakuló ülésén bírálják a korábban kompromittálódott vezetőket, így Tildy Zoltánt is. A párt ideiglenes vezetője B. Szabó István lett.
Varga Endre kezdeményezi a Katolikus Néppárt újjászervezését. Az egykori pártújság – a Népszava – szerkesztőségében megkezdi működését a nagy múltú Szociáldemokrata Párt (SZDP). Erdei Ferenc pedig bejelenti a Nemzeti Parasztpárt felállását.

Folytatódnak a tárgyalások a felkelőkkel
Kádár János a Parlamentben fogadja a ferencvárosi felkelők vezetőit. Kádár ígéretet tesz a felkelők központjának meglátogatására, de erre végül nem kerül sor. A résztvevők szót ejtenek a fegyverek átadásáról és a közbiztonság megszervezéséről.

Szovjetek
A budapesti szovjet küldöttek azt javasolják Moszkvának, hogy állítsák le a csapatok bevonulását és jóváhagyják az új kormány intézkedései, majd mint akik jól végezték dolgukat Moszkvába utaznak. Eközben a magyarországi szovjet erők vezetése Malinyin tábornok vezetésével Tökölre költöznek, itt kér menedéket számos magyar kommunista is. Este fél hétkor bejelentik a rádióba, hogy a szovjet csapatok másnap hajnalra befejezik a kivonulást a fővárosból, közlik azt is, hogy a rend fenntartását a magyar hadsereg, határőrség és nemzetőrség alakulatai végzik.

Kommunista párt
Az országgyűlés épületében délelőtt összeül az MDP vezetősége, itt Szántó Zoltán javasolja, hogy Magyar Szocialista Munkáspárt néven alakuljanak újjá, de ezt a résztvevők elvetik.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik