Élet-Stílus

Az izlandi szövetség elnöke a West Ham élén?

Az Izlandi Labdarúgó-szövetség első embere, Eggert Magnusson lehet az angol élvonalban szereplő West Ham United új tulajdonosa.

Angol lapértesülések szerint Eggert Magnusson – aki a hazája szövetségben betöltött funkciója mellett tagja az UEFA végrehajtó bizottságának is – 75 millió fontra tartja a West Ham United értékét, és kész 40 milliót fontot invesztálni a klubba. Az izlandi sportvezető, arra hivatkozva, hogy a tárgyalások csak most kezdődtek, egyelőre nem szolgált konkrétumokkal.


Az elemzők elképzelhetően tartják, hogy Magnusson felbukkanásával licitálási verseny kezdődik a klubért, korábban ugyanis egy iráni üzletember, Kia Joorabchian is jelezte a vételi szándékát. “Az elmúlt években is volt néhány érdeklődő, ám eddig semmi sem történt. Az iráni ajánlatot nem ismerem, de igyekszem tájékozódni. Egy biztos, az én szándékaim komolyak, ha nem így lenne, nem pazarolnám az időmet erre az ügyletre” – szögezte le Magnusson.


Az izlandi szövetség elnöke meg is indokolta, miért kíván pénzt áldozni az együttesre: “Ez egy nagyszerű klub, tekintélyes múltja és sok szurkolója van. Emellett kitűnő menedzser irányítja a csapatot, amely tele van jó játékosokkal.” A sportvezető-üzletember arra már nem tért ki, holott tény, hogy a West Ham az első játéknap óta képtelen bajnoki mérkőzést nyerni a Premier League-ben.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik