Élet-Stílus

Az EP a magyarok által is javasolt REACH-et fogadta el

Az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága kedden Brüsszelben második olvasatban is jóváhagyta az elmúlt évek egyik legfontosabb uniós jogszabálytervezetét, a vegyi anyagokra vonatkozó új szabályozást, az úgynevezett REACH-et, s ennek keretében több magyar módosító indítványt is elfogadott.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Hegyi Gyula szocialista képviselő tizennégy módosító javaslattal egészítette ki a jogszabálytervezetet, s ezek döntő többségét most kedden megszavazta a bizottság. A legfontosabb módosítások az európai termékek versenyképességét és a fogyasztók egészségét egyszerre védik az import termékekben lévő vegyi anyagok szabályozásának szigorításával.

Így gyakorlatilag ugyanazok a szigorú környezet- és egészségvédelmi szabályok lesznek érvényesek az Európai Unión kívüli és az európai termékekre is. Az emberek egészségét, a fogyasztók biztonságát szavatolja az a közös javaslat is, mely megkövetelné, hogy minden egy tonna felett gyártott vagy importált vegyi anyag esetén vizsgálják ki és hozzák nyilvánosságra annak legfontosabb egészségügyi hatásait.

A bizottsági szavazás egyik legfontosabb eredménye, hogy a képviselők megszavazták Guido Sacconi-nak, a REACH olasz parlamenti jelentéstevőjének javaslatait a legveszélyesebb vegyi anyagok kötelező helyettesítéséről. Ezáltal a mindennapokból eltűnhetnek azok az emberi egészséget károsító kemikáliák, melyeknek vannak biztonságosabb alternatívái. Hegyi Gyula javaslatára a szabályozásban külön védelmet kapnak a vízi élőhelyek is.

A helyettesítésről szóló döntés – amit persze még a parlament teljes ülésének, no meg a tagállamoknak is jóvá kellene hagyniuk – a környezetvédők komoly sikerét jelenti a vegyipari lobbi felett. Az ágazat cégei ugyanis – attól tartva, hogy így számos vegyület kiszorul a piacról, s ennek káros gazdasági és társadalmi hatásai lesznek – eredetileg azt javasolták, hogy ne legyen kötelező az ilyen termékek felváltása, ha bizonyítani lehet, hogy a kockázatokat megfelelő korlátok között lehet tartani.

Mivel a kötelező helyettesítést a tagállamok egy része sem támogatja, erről még nagy viták várhatóak. A REACH (Registration, Evaluation and Authorisation of Chemicals) nevű program az emberi egészség és a környezet védelme érdekében mintegy 30 000 vegyi anyag regisztrálását, bevizsgálását, illetve engedélyezését írja elő az elkövetkezendő 11 év alatt. A 30 ezres számot az magyarázza, hogy a szakértők szerint nagyjából ennyi különböző típusú vegyi anyagot gyártanak évente legalább 1 tonna mennyiségben.

A REACH felváltja, egységesíti a mintegy 40 ősrégi (általában 25 évnél is idősebb), s ma már hatástalannak ítélt uniós szabályozást, s nagy újdonsága, hogy ezentúl nem a hatóságoknak kell bizonyítaniuk egy-egy vegyi anyag ártalmasságát, hanem a gyártóknak azok veszélytelenségét. Ez értelemszerűen megnöveli a cégek költségeit: nem véletlen, hogy az európai vegyipar hatalmas lobbiharcot vívott a szabályozás szigorának enyhítéséért, saját versenyképességét féltve.

Az Európai Parlament által tavaly ősszel első olvasatban elfogadott tervezet éppen ezért már eleve kompromisszumos jellegű volt: ennek értelmében a 30 ezer termékből annál a 20 ezernél, amelyet évente 1-10 tonna között gyártanak, bizonyos kivételektől eltekintve elég lenne a már meglévő adatok bejegyeztetése, s a következő kategóriánál (a 10 és 100 tonna között termelt további 5 ezer terméknél) is enyhítenék az eredetileg tervezett szigorú adatszolgáltatási kötelezettséget. Az Európai Parlament november közepi ülésén szavaz második olvasatban a REACH-rendeletről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik