Élet-Stílus

Barthez: eljött a búcsú ideje

Fabien Barthez befejezi a pályafutását. A franciák világ- és Európa-bajnok, vb-ezüstérmes kapusa ezt csütörtökön kürtölte világgá.

A 35 éves labdarúgó csütörtök esti bejelentése aligha meglepő, tekintve, hogy korábban többször is hangsúlyozta: a világbajnokság után visszavonul, szögre akasztja a kesztyűit. “A vb után befejezem, akkor már biztosan nem lesz bennem több szezon” – nyilatkozta 2005 márciusában, és a 2006/2007-es évadra már nem is kötött klubszerződést.

Barthez 87-szer szerepelt a francia labdarúgó-válogatottban, 1998-ban világbajnoki, két évvel később Európa-bajnoki aranyérmet akasztottak a nyakába. A németországi vb-t ezüstérmesként zárta, miután hazája együttese tizenegyesekkel elbukta az Olaszország elleni finálét. A klubfutballban sem kerülték el a sikerek, az élre kívánkozik, hogy 1993-ban, az Olympique Marseille tagjaként Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett. A pályafutását a Toulouse-ban kezdte, később játszott a Monacóban és a Manchester Unitedben is, később visszatért Marseille-be, ahol a tavalyi szezon végéig játszott.

A kopasz hálóőr egyébként nem csak nagy védéseinek, fényes győzelmeinek köszönhetően került a sportújságok címlapjaira, pályafutásában néhány sötét folt is található. Tíz évvel ezelőtt drogfogyasztás miatt tiltották el, az előző szezonban pedig fél évet volt kénytelen kihagyni, amiért egy mérkőzésen leköpte a játékvezetőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik