Élet-Stílus

Vívó-vb: negyedik a férfi párbajtőr-válogatott

A negyedik helyen végzett a magyar férfi párbajtőr-válogatott a torinói vívó-világbajnokságon, a női tőrcsapat gyengébben szerepelt, Bernát Zoltán tanítványai a nyolcadik helyen zárták a versenyt.

A Kovács Iván, Imre Géza, Boczkó Gábor, Fekete Attila összeállítású – idén Európa-bajnok – csapat a dél-afrikaiak, a svédek és az olaszok legyőzésével jutott el az elődöntőig, ahol kikapott az olimpiai aranyérmes, címvédő franciáktól.

Újra az ukránok voltak a jobbak

Ezt követően került sor a bronzéremről döntő összecsapásra, amely egészen az utolsó pillanatokig kiegyenlített küzdelmet hozott: addig három tusnál nem volt egyszer sem nagyobb a különbség. Kovács 3-0-ra megverte Sumakot, majd Imre 10-6-ra kikapott Nyikisintől, ezt követően pedig Boczkó 5-2-re verte Karusenkót, ezzel az első kör után a magyarok vezettek két találattal. A következő szakaszban Imre 3-3-at vívott Sumakkal, Kovács 5-8-at Karusenkóval, Boczkó pedig 2-0-t Nyikisinnel, azaz az előnyből az újabb három asszó után is maradt egy tus.





Vívó-vb: negyedik a férfi párbajtőr-válogatott 1

vivas.lap.hu

Vívó-vb: negyedik a férfi párbajtőr-válogatott 1
Vívó-vb: negyedik a férfi párbajtőr-válogatott 3


Az utolsó periódusban Imre 8-6-os vereséget szenvedett Karusenkótól, Boczkó 2-1-re megverte Sumakot, így a záró páros előtt 32-32 volt az állás. Kovács Nyikisin ellenében 34-33-ra, majd 35-34-re vezetett, aztán sorozatban kapott hat tust. Az első hármat még előkészített akciókban, a többit már nagy sietségben, mivel fogyott az idő. A végén lerohanásokkal igyekezett behozni hátrányát, de Nyikisin többször is eredményesen állította meg. Az asszó vége 13-6-os vereség lett, az összecsapást az ukránok 45-38-ra nyerték. Tavaly, Lipcsében is ez a két csapat vívott egymással a harmadik helyért, és akkor is az ukránok győztek.

Nyolcadik helyen zárt a női tőrcsapat

A negyeddöntőben elszenvedett vereség után a további két összecsapását is elvesztette a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Újlaky Virginie összeállítású magyar női tőrcsapat, így a nyolcadik helyen végzett a torinói vívó-világbajnokságon. “Fegyelmezetlenül vívtak, ezért jöttek a vereségek – kezdte értékelését Bernát Zoltán, a fegyvernem szövetségi kapitánya.


– A dél-koreaiak ellen gyorsan lecseréltem Varga Gabit, mert azt megelőzően, a kanadaiakkal szemben nem volt meggyőző, és vereséggel kezdett. Később kiderült, hogy Knapek Edina helyére kellett volna beküldenem Újlaky Virginie-t. Persze nem lehetett előre látni, hogy ki hogyan fog szerepelni. A következő meccsünkön, a franciák ellen Mohamed Aidának nem ment a vívás. Mindezzel együtt úgy is összegezhetnék, hogy kikaptunk a címvédő dél-koreaiaktól, majd a világranglista éllovas franciáktól, végül pedig a tavaly ezüstérmes románoktól, ami végül is nem szégyen. Azért elégedettek nem vagyunk” – így az edző.

Vb, csapat, férfi párbajtőr:
A 32 között: Magyarország-Dél-Afrika 45-30
A 16 között: Magyarország-Svédország 45-31
A negyeddöntőben: Magyarország-Olaszország 39-38
Az elődöntőben: Franciaország-Magyarország 45-33
A 3. helyért: Ukrajna-Magyarország 45-38

Csapat, női tőr:
A 16 között: Magyarország-Kanada 45-23
A negyeddöntőben: Korea-Magyarország 45-34
Az 5-8. helyért: Franciaország-Magyarország 41-38
A 7. helyért: Románia-Magyarország 45-38

Ajánlott videó

Olvasói sztorik