Élet-Stílus

Kulturális sokk és skizofrénia Jerevánban

Bár elsőre Moszkva után életem legcsúnyább fővárosának láttam Jerevánt, frissen szerzett ismerőseimnek hála, tulajdonképpen egy hét után el tudtam volna azt is képzelni, hogy hosszú távon letelepedek itt. Amiben nagy szerepe volt a rengeteg szabadtéri kávézónak, kocsmának is.

Az örmény egyház

Az örmény egyház az V. században a monofizita vallási felekezethez csatlakozott. E felekezet tanai szerint Jézusnak nincs kettős (emberi és isteni) természete, csak isteni. Miután a kalcedóni zsinat 451-ben eretnekségnek bélyegezte e tanokat, a monofiziták elszakadtak a katolikus egyháztól, azaz nem tartoznak Róma alá. Ma a kopt, az etiópiai és az örmény egyház tartozik e felekezethez. Az örmény istentisztelet a római katolikusokétól néhány rítusban és az örmény nyelv használatában különbözik. Az alsó papság nősülhet, de a püspökök és az egyház élén álló katolikosz már nem.

Kevesen tudják, hogy az örmények a zsidók után a második legnagyobb diaszpóra a világban, körülbelül nyolcmillióan élnek külföldön – Örményországban viszont csupán 3,6 millióan, közülük a fővárosban, Jerevánban egymillióan.

Bár elsőre Moszkva után életem legcsúnyább fővárosának láttam, frissen szerzett jereváni ismerőseimnek hála, tulajdonképpen egy hét után simán el tudtam volna azt is képzelni, hogy hosszú távon letelepedek itt. Amiben nagy szerepe volt a rengeteg éjszakai is nyüzsgő szabadtéri kávézónak, kocsmának. Pedig Jereván furcsa hely, a feldolgozatlan történelmi viszályok némi skizofrén hangulattal lengik be a várost. A legabszurdabb az Ararát esete, amely alig negyven kilométerre emelkedik a várostól.

Ararát: az örmények büszkesége, a törökök birtokolják

Tiszta időben Jereván magasabb pontjairól szépen látszik az 5185 méter magas hegy és a tőle alig tíz kilométerre magasodó, 3896 méteres kistestvére, a Kis-Ararát. Mintha csak örök párbeszédben lennének egymással a felhőket átszúró csúcsok, amelyek az örmény identitás, országimázs szerves részét képezik – pedig török földön magasodnak.

Különösen szép kilátás nyílik a hegyekre az 1912-15 között, a törökök által az ország keleti felében lemészárolt 1,5 millió örmény emlékére emelt Genocídium parkból. A népirtásra, amelyet a törökök a mai napig nem ismernek el genocídiumként, minden évben április 24-én emlékeznek. Aki él és mozog eljön, és hoz egy szál virágot ilyenkor az emlékparkba – nem túlzás ez, hiszen kevés család van, akinek ne veszett volna oda hozzátartozója. Az emlékezés lángja körül a virágokat köralakban helyezik el, estére már embermagasságú virágfal tornyosul a tűz körül.

Örmény Anyácska szemét Törökországon tartja

Örmény Anyácskának a város fölött magasodó hatalmas szobra szintén azt sejteti, hogy az örmény lélek kicsit beteg. Persze mi magyarok legyünk empátiával e téren, Örményország történelme ugyanis némiképp párhuzamba állítható a mienkével. Partjait egykor három tenger (a Földközi-, a Fekete- és a Kaszpi-tenger) mosta, mai területe viszont alig harmada Magyarországénak. Történelmük csupa harc, miközben azzal büszkélkednek, hogy ők sohasem törtek hódító szándékkal szomszédaikra.

Nem csoda ezek után, hogy Örmény Anyácska kivont karddal szigorúan néz Törökország irányába. Tiszta időben remek kilátás nyílik az Ararátra. Anyácska tövében szabadtéri kiállítás gyanánt tankok és rakéták állnak, szintén a nagy gonosz szomszéd irányába állítva. (Összehasonlításképpen: Grúz Anyácskának Tbilisziben szintén van kardja, a másik kezében viszont boros kupát tart.)

Kulturális sokk is bőven éri azonban az embert Örményországban. Itt szembesülök vele, hogy Örményország volt a világ első keresztény országa, de igazán a Matenadaran nevezetű jereváni múzeumban képedek el az ötödik századból származó, a mi középkori kódexeinkhez hasonló könyvek, írások láttán. Őseink még javában az ázsiai sztyeppéken nyargaltak, amikor az örmények furcsa, vaskampóra emlékeztető betűikkel már könyveket másoltak, és aprólékosan festett képekkel illusztrálták azokat.

Csillagtúrák Jerevánból

Jerevántól húsz kilométerre fekszik Ecsmiadzin, az örmény Vatikán, itt székel a legfőbb vallási vezető, a katolikosz. Szép, díszes katedrálisa szöges ellentéte a vidék erődszerű, puritán belsejű kőkolostorainak. Pontosabban: a vidéki templomoknak jellemzően nem festmények, hanem az ősi kőfaragók gyönyörű keresztjei, a gránátalma-, a gabona-, esetleg sas-, oroszlánfaragások a fő ékességei. A legszebb példa erre a fővárostól alig 30 kilométerre fekvő, sziklába vésett Geghard. A kolostor kívülről nem vonzó, az idegen szem figyelmét nem kelti fel, de belül maga az építészet csodája.

Aki Geghard felé veszi útját, érdemes közbeejtenie Garni görög pantheonra emlékeztető szentélyét is. Bár ez az a hely, amelyet minden útikönyv kiemelten ajánl, sőt azon kevés örmény műemlék közé tartozik, ahol belépőjegyet is szednek, Geghardhoz képest számomra máig érthetetlen, hogy miért sztárolják ennyire.

Az örmény Balaton

A fővárostól egy órára lévő, csaknem kétezer méter magason lévő Szevan-tó a világ egyik legnagyobb hegyitava, valamivel több mint két Balaton területű. A gyors felhőmozgás, a hamar kialakuló viharok miatt rendkívül változatos fényviszonyok közepette lehet itt fotózni. A Szevan az Jerevánnak, mint Budapestnek a Balaton: a nyáron negyven fokos fővárosból hétvégén ezrével utaznak az emberek a hideg vízű tóhoz. Emellett az ornitológusok és a természetfotósok paradicsoma is, több védett területet is kialakítottak az elmúlt évtizedekben.

Nem tudtam megunni a khacskarokat. Ezekkel a rendkívül finom faragású, azsúrmintás örménykeresztekkel lépten-nyomon találkozhatunk az országban, nem csak a kolostorokba, temetőkbe, az utak szélére is sokat állítottak.

A Szevan-tó közeli Noratus temetőjében a középkori keresztek százával dacolnak az elemekkel és a közöttük focizó kiskölykökkel. Ha Örményországra emlékezem, leginkább a lemenő nap által megvilágított Noratus khacskarjait látom magam előtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik