Élet-Stílus

9,5 millió felett a mobil-előfizetők száma

A Nemzeti Hírközlési Hatóság 2006. augusztusi gyorsjelentének adatai szerint a mobil-előfizetők száma augusztusban meghaladta a 9,5 milliót.

A júliusi 22 ezres növekedés után augusztusban 62 ezerrel emelkedett a három hazai mobilszolgáltató előfizetőinek száma, olvasható a Nemzeti Hírközlési Hatóság gyorsjelentésében. Az ügyfélszám a nyolcadik hónap végén közel 9 millió 532 ezer volt. A 100 főre jutó előfizetések száma augusztusban a júliusi 94,0 százalékról 94,7 százalékra ugrott. Egy évvel korábban ez a mutató 89,4 százalékon állt.

Az előfizetői szám alapján a T-Mobile részesedése 2006. augusztus végére az egy hónappal korábbi 45,23 százalékról 45,04 százalékra csökkent, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság. A Pannon részesedése augusztusban 33,28 százalékról 33,63 százalékra, a Vodafone piaci része pedig 21,28 százalékról 21,33 százalékra növekedett. A forgalmazásban részt vevő, azaz az utolsó három hónapban hívást vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma augusztus végén 8 millió 887 ezer volt, 53 ezerrel több, mint egy hónappal korábban.

A forgalmazásban részt vevő ügyfelek száma alapján augusztusban a T-Mobile piaci részesedése 45,33 százalékról 45,28 százalékra, a Pannoné pedig 33,40 százalékról 33,32 százalékra csökkent, míg a Vodafone piaci része 2006 augusztusában 21,27 százalékról 21,40 százalékra nőtt, áll az NHH gyorsjelentésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik