Élet-Stílus

Sakk vb-döntő: bizonytalan a folytatás

Több tárgyalás és egyeztetés után továbbra is kérdéses, hogy folytatódik-e és ha igen, milyen körülmények között az orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov közötti címegyesítő sakk világbajnoki döntő a dél-oroszországi Elisztában.

Az úgynevezett WC-harc miatt felborult a program, a pénteki ötödik partira Kramnyik ki sem állt, a szombatra kiírt hatodik mérkőzést pedig Kirszan Iljumdzsinovnak, a nemzetközi szövetség (FIDE) elnökének döntése értelmében elhalasztották.


A hírek szerint vasárnapra megoldódott a fő probléma, azaz a két játékos a folytatásban használhatja a saját pihenőszobájához tartozó mellékhelyiséget, most azonban azon vitáznak a felek, hogy a pénteki ötödik játszma beleszámítson-e az eredménybe. A találkozó egy pontja úgy került Topalov birtokába, hogy ellenfele meg sem jelent az asztalnál, mert nem biztosítottak számára külön WC-t. Ennek előzménye: a negyedik játszmát követően Topalov nehezményezte, hogy riválisa szerdán a meccs során legalább 50-szer “tűnt el” a mellékhelyiségben, amely nincs bekamerázva. A FIDE fellebbviteli bizottsága erre úgy döntött, hogy a két játékosnak közös mosdót kell használnia, ezt azonban Kramnyik és segítői nem fogadták el, mert véleményük szerint a döntést hozó testületet Topalov barátai alkotják.


Kramnyikék most azért küzdenek, hogy riválisától vegyék el a harc nélkül megszerzett pontot, a párosmérkőzés pedig 3-1-es állásról folytatódjon.


A 12 játszmásra tervezett döntő állása jelenleg hivatalosan 3-2 Kramnyik javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik