Élet-Stílus

Kutyapiszokgyűjtő hálózat épül ki Újbudán

Budapesten közel 400 ezer kutya él, ezek mintegy 40 tonna piszkot hagynak maguk után naponta, melyből Újbuda utcáira körülbelül 3,5 tonna jut a kerületben tartott 8800 kutya után.

A kutyapiszok nem csak esztétikai, hanem egészségügyi szempontból is probléma: az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal szerint jelentős közegészségügyi veszélyforrást jelent. Az újbudai önkormányzat erre a problémára egy általa hatékonynak tartott módszert kíván bevezetni.

A projekt egyelőre kísérleti fázisban van, az első 50 kutyapiszok-gyűjtőláda a kerület legkritikusabb helyein került kihelyezésre, úgy, mint a Feneketlen tó, a Bartók Béla út – Budafoki út – Karinthy Frigyes út által határolt terület, valamint a Gazdagréti lakótelep. Az első kutyapiszok gyűjtő dobozt szeptember 25-én helyezték el a Feneketlen tavi kutyafuttatónál. A gyűjtődobozok – a dobozok melletti zacskókkal – azt hivatottak biztosítani, hogy a kerületi kutyatulajdonosok kultúráltan, higiénikusan összeszedjék kedvenceik ürülékét.

Lakossági visszajelzések alapján kerül kiértékelésre, hogy az első 50 láda beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket, ezután kerül sor a második ütemben tervezett 145 hulladéktároló kihelyezésére. A harmadik ütemben ládák sűrűségét bővítik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik