Élet-Stílus

Juventus: Trezeguet-nek maradnia kellett!

David Trezeguet, az olasz Juventus francia válogatott labdarúgója a L'Equipe című sportlapnak azt mondta, kényszer hatására nem igazolt el a másodosztályba száműzött torinói együttestől.

“Az edző és a klubvezetők is kijelentették, hogy nekem mindenképpen maradnom kell. Nem volt más választásom” – mondta kissé panaszosan a 28 éves csatár. – Nehéz volt megemészteni a helyzetet, mert hét éve minden szezonban a Bajnokok Ligájában, a legrangosabb trófeáért küzdhettem.”

A gólerős támadó a L’Equipe-nak adott interjúval hosszú hallgatásnak vetett véget, ugyanis a németországi vb döntője óta nem nyilatkozott a sajtónak, miután az ő elhibázott büntetőjével kapott ki a francia válogatott az olasz együttestől.

“Miért bujkáltam? Egyszerűen azért, mert nagyon rossz élmény volt számomra a világbajnokság. Mindenki az elrontott tizenegyesemről kérdezett, de még ennél is sokkal nehezebb volt feldolgoznom, hogy szinte egyáltalán nem játszottam a tornán”- kesergett Trezeguet, aki a döntőben is csupán a hosszabbításban léphetett pályára.

A francia nemzeti együttesben 66 mérkőzésen 32 gólt szerzett játékos bevallotta, a vb után komolyan fontolóra vette, hogy lemondja a válogatottságot, ám végül nem tett így. A gárda első két – megnyert – Eb-selejtezőjén sérülés miatt nem szerepelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik