Élet-Stílus

Indul a Bajnokok Ligája

530 millió eurót oszt szét az UEFA

Becslések szerint az Európai Labdarúgó Szövetség 750 millióval gazdagodik az elitkategória küzdelmeiből, melyből 220 milliót tart meg. Tavaly még csak 433 millió került az egyesületekhez, amelyek közül a végső győztes jövőre legalább 22,7 millióval gazdagodik. A szétosztandó 530 millióból 276,6 milliót tesznek ki a rajtpénzek és a győzelmi prémiumok, míg a fennmaradó részt egy speciális – tévéadók és országok által meghatározott – szisztéma szerint juttatják el a csapatoknak. A fellépti díj 2 millió euró, és mind a hat csoportmérkőzésért 400 ezer jár, így a nyitókör résztvevői 4,4 milliós garantált bevételt könyvelhetnek el. A csoportkörben aratott győzelem 600 ezer, a döntetlen 300 ezer eurót ér. A nyolcaddöntősök további 2,2, a negyeddöntősök 2,5, az elődöntősök pedig 3 milliót kapnak. A döntős gárda 4, míg a bajnok 7 millióval gazdagodik. Az előző idénybeli csúcskereset a finalista Arsenalhoz kötődik: az Ágyúsok mintegy 35 milliót kasszíroztak.

A csoport

Az A-csoport nyitányán a Barcelona és a Chelsea szerencsésen elkerülte egymást. A címvédő katalán sztárcsapat első ellenfélnek nem is kaphatott volna „kellemesebb” ellenfelet a Levszki Szófiánál, amely még sohasem szerepelt a legrangosabb európai kupasorozatban. A Barcelona vezérkara nem tengerparti henyéléssel töltötte a nyarat, alaposan megerősítette a keretet: sztárok sorát szerződtette a meglévők mellé, Frank Rijkaard vezetőedzőnek főhet a feje, hogy kit ültessen a padra közülük. A holland tréner rutinosan felelt az ezt feszegető kérdésre. „Hosszú és kemény szezon vár ránk. Meg szeretnék védeni a címeinket, ehhez pedig mindenkire szükségünk lesz” – nyilatkozta, azt sem rejtve a véka alá, hogy nem tud más eredményt elképzelni kedd este, csak hazai győzelmet. No persze, a selejtezőben az olasz Chievót búcsúztató Levszki nem feltartott kézzel lép pályára Nou Campban, Sztanimir Sztoilov, a csapat szakvezetője elismerte, szerencsétlenül alakult a csapata számára a sorsolás (a Chelsea-t és a Barcelonát tuti befutónak tartja), ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a végsőkig harcolnak majd!

A csoport másik mérkőzésén a Chelsea a Werder Brement fogadja Londonban. Az orvosi stáb munkájától is függ a két csapat összeállítása, e tekintetben a londoniak vannak szerencsésebb vagy nyerőbb helyzetben, hiszen nálunk jelenleg csak Arjen Robben panaszkodik sérülése, míg a másik oldalon Tim Wiese, Tim Borowski, Torsten Frings és vb-gólkirály Miroslav Klose játéka is erősen kérdéses.

B csoport

Komoly veszteség érte Roberto Mancinit, a Sporting elleni csatára készülő Internazionale mesterét, aki sérülések miatt nem számíthat két argentin labdarúgójára, Esteban Cambiassóra és Julio Cruzra a keddi mérkőzésen. Cambiasso, aki a Serie A szombati nyitányán két góllal járult hozzá csapata 3-2-es győzelméhez a Fiorentina otthonában, vádlisérülést szenvedett, míg Cruzt a vasárnapi edzés óta ágyéksérüléssel kezelik. Az orvosok véleménye szerint a két játékos egy-egy hónapig lesz kényszerpihenőn.

A B csoport másik mérkőzésén a Bayern München a Szpartak Moszkvát látja vendégül. A bajorok nem a legjobb előjelekkel várnak a keddi összecsapásra: ugyan tovább jutottak a Német Kupában a St. Pauli ellen, de nagyon meg kellett szenvedniük a sztároknak a kis csapattal. Roy Makaay továbbra is csak keresi a formáját, és Felix Magath vezetőedző már jelezte, hogy a holland csatár nem fog helyet kapni a csatársorban, helyette először müncheni pályafutása során a kezdőben szerepel Lukas Podolski.

A moszkvai alakulat a városi derbin, az orosz bajnokságot vezető CSZKA-val játszott döntetlent a hétvégén. Vladimir Fedotov csapata kétszer is hátrányba került, de sikerült 2-2-re hozniuk végül a találkozót. A csapat önbizalmának jót tett az eredmény, de még ennél is fontosabb, hogy a BL-meccsekre felépült Egor Titov, a csapat irányítója. Az edző ezzel szemben nem számíthat Maxim Kalinyicsenkóra, akit egymeccses eltiltását tölti le a bajorok ellen.

C csoport

A C csoportban a Galatasaray fogadja a Girondins Bordeaux-t, amely a nyáron leigazolta a Werder Bremen sztárját, Johan Micoud-t. A 33 éves francia középpályás 10 éve már játszott az egyesületnél, majd innen a Parmához, később pedig a német városba tette át a székhelyét. „Nagyon erős a csoport, nehéz lesz a továbblépés. Alig várom már, hogy az Anfield Roadon játszhassak, de először Isztambulban, fanatikus rajongók tízezrei előtt kell helytállnunk.” Papíron a két másik együttesnek, a PSV-nek illetve a Liverpoolnak vannak a legjobb esélyei a 16 közé jutásra, és ezért is létfontosságú, hogy a két ’gyengébb’ gárda egymás ellen pontot, pontokat szerezzen. A Girondins nem számíthat a francia válogatott Rio Antonio Mavubára, aki egymeccses eltiltást kapott az elmúlt idényben, a törökök legerősebb összeállításukban léphetnek pályára.

Regisztráljon, játsszon és nyerjen az FN.hu Bajnokok Ligája tippjátékán!

A csoport másik meccsén két régi ismerős, a PSV Eindhoven és a Liverpool találkozik. A holland bajnoknál a csapatkapitány, Philipp Cocu szintén egymeccses eltiltás miatt nem játszhat. A hazai pályán játszó PSV esélyeit növelheti, hogy a Gerrardék nincsenek valami nagy formában. A hétvégén nem kis meglepetésre simán kikaptak 3-0-ra az Evertontól, nagyrészt a védelem borzasztó hibáinak köszönhetően. Az angoloknál a magyarok elleni válogatott meccset kihagyó Riise még mindig nem épült fel.

D csoport

A D jelű kvartett legerősebb csapata a Valencia, amely a közelmúltban kétszer is egészen a döntőig masírozott a Bajnokok Ligájában. A végső győzelemre várniuk kell még a spanyoloknak, és nem kis szenzációt okoznának, ha ez idén sikerülne.

A spanyolok kerete rendkívülien kiegyensúlyozott, ráadásul a nyáron sikerült újabb sztárokat igazolni. David Villa mellé a Bajnokok Ligájában hagyományosan remeklő Morientes érkezett, a védelmet pedig Asier del Horno stabilizálhatja.

A Valencia a keddi mérkőzésen az Olympiakosz Pireusz otthonába látogat, és a kétmeccses eltiltás miatt hiányzó Joaquin nélkül is győzni mennek Görögországba. A Pireusz a lelkes szurkolói mellett elsősorban a brazil világbajnokban, Rivaldóban bízik. A 34 éves klasszis ugyan már jócskán túl van a pályafutása csúcsán, de még mindig képes meccseket eldönteni egy-egy megmozdulásával. A spanyoloknak Rivaldo mellett a nigériai Babangida és a szerb Djordjevicsre lesz érdemes odafigyelniük.

A csoport másik keddi összecsapásán is a papírformát nézve le vannak osztva a lapok. Az AS Roma ráadásul otthon fogadja a Sahtar Doneck együttesét. Az olasz csapatnak nincsenek kellemes emlékei az ukránokkal kapcsolatban, hiszen 2004-ben a Dinamó Kijev elleni találkozót meg kellett szakítani, miután az olasz szurkolók megdobták a játékvezetőt. A meccset nem is fejezték be, majd 3-0-val a Kijevnak adták.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló
Keddi játéknap

A-csoport:
Chelsea (angol)-Werder Bremen (német)
FC Barcelona (spanyol)-Levszki Szófia (bolgár)


B-csoport:
Sporting (portugál)-Internazionale (olasz)
Bayern München (német)-Szpartak Moszkva (orosz)


C-csoport:
Galatasaray (török)-Bordeaux (francia)
PSV (holland)-FC Liverpool (angol)


D csoport:
Olympiakosz (görög)-FC Valencia (spanyol)
AS Roma (olasz)-Sahtar (ukrán)


Szerdai játéknap


E-csoport:
Dinamo Kijev (ukrán)-Steaua (román)
Lyon (francia)-Real Madrid (spanyol)


F-csoport:
Manchester United (angol)-Celtic
Köbenhavn (dán)-Benfica (portugál)


G-csoport:
Porto (portugál)-CSZKA Moszkva (orosz)
Hamburg (német)-Arsenal (angol)

H-csoport:
Anderlecht (belga)-Lille (francia)
AC Milan (olasz)-AEK Athén (görög)


Valamennyi mérkőzés 20:45-kor kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik