Élet-Stílus

Újabb autógyártó az F1-ben

Immár hétre emelkedett az autógyártók száma a Forma-1-ben, miután Monzában bejelentették, hogy a Spyker felvásárolta a Midlandet.

Újabb autógyártó az F1-ben 1

Jövõre új motorral versenyeznek (vezess.hu)




Újabb autógyártó az F1-ben 2

Vasárnap már Spykerként indultak (vezess.hu)

Az Olasz Nagydíj hétvégéjén a Midland F1 Racing tulajdonosa Alex Schnaider bejelentette, hogy csapatát eladta a holland autógyártó manufaktúrának, a Spyker Cars N.V.-nek. A vásárló azonban nem egyedül az autógyár, hanem a vevő-csoportban ott van Michiel Mol is, aki Lost Boys cégével korábban a Minardit is támogatta. A csapatért 106,6 millió dollárt fizettek.

Miután a szabályok szerint öt éven belül egyszer változtathat nevet egy Forma-1-es csapat, ezért a Jordanből 20 hónapja született csapat jövőre a Midland rövidítését felhasználva (M) Spyker MF1 Racing néven indul majd. A csapatfőnök nem változik, ezt a posztot továbbra is a Midland által kinevezett Colin Kolles tölti be, viszont Michiel Mol is helyet kap a vezetésben, aki a Spykert képviseli majd, mint csapatigazgató. Bejelentették azt is, hogy a csapat új technikai igazgatója novembertől Mike Gascoyne lesz, aki korábban még a Jordan érában dolgozott itt, majd a Renaultnál és a Toyotánál irányította az aerodinamikai fejlesztéseket, a japán gyártól idén áprilisban távozott.

Az új vezetés egyik fontos feladata, hogy motorszállítót találjon 2007-re, miután a Toyota jövőre már a Williams csapatnak szállít.

Pilótaváltásról egyelőre nem tudni, de a jelenlegi versenyzők Christijan Albers és Tiago Monteiro mellett a Red Bulltól távozó Christian Klien is eséllyel pályázik.

A Spyker a 20. század elején gyártott luxusautókat, de később a cég eltűnt, majd Victor Müller 1999-ben feltámasztotta azt. 2000-ben, a Birminghami Autókiállításon a hollandiai székhelyű cég bemutatta első új modelljét, a C8 Spydert, amit 2001 februárjában követett a kupé változat a C8 Laviolette. Van 12 hengeres modelljük és már készül a szabadidőautójuk is.

Nem ez lesz az első autóversenye a Spykernek, mert 2002 óta rajthoz állnak a Le Mans-i 24 órás viadalon illetve GT versenyeken is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik