Élet-Stílus

A lányok elbukták az Eb-elődöntőt

A világbajnoki címvédő magyar női vízilabda-válogatott nem ülhet fel Európa trónjára, miután kikapott Oroszországtól a belgrádi kontinensviadal pénteki elődöntőjében.

A csütörtök délutáni elődöntős csata előtt a bizakodás jellemezte a magyar csapat háza táját. Az általános várakozás az volt, hogy Szilágyi Péter együttese legyőzi az oroszokat, csakúgy, mint tette azt a nemzeti együttes a 2001-es és a 2003-as kontinensviadal elődöntőjében, amikor egyformán 7-6-ra diadalmaskodott. Az általános derűlátásba azért óvatosság is vegyült, hiszen más világeseményeken, például a három évvel ezelőtti vb-n, vagy az ez évi Világkupán az oroszok nyertek.


Jól kezdtük a mérkőzést


A meccs némi késéssel kezdődött, mivel a Banjica uszoda medencéjében túlórára kényszerült az 5. helyért mérkőző, de egymással a rendes játékidőben nem bíró holland és görög válogatott. A meccset végül is a hollandok nyerték hosszabbítás után 12-11-re, a helycserét követően pedig jöhetett a magyar-orosz, a fináléért. Valkay Ágnes kapott remek labdát, s lőtt remek gólt nyitány gyanánt, majd Drávucz Rita volt eredményes büntetőből. Bár egy-egy orosz találat is született, Primász Ágnes ejtésével, utána pedig a Pelle Anikó által értékesített büntető révén maradt a két gól különbség (4-2), sőt Brávik Fruzsina szemfülessége már 5-2-es magyar vezetést jelentett. Ám az első szünetre minimálisra olvadt a különbség (5-4).


Hat orosz gól zsinórban


Az elbizonytalanodás folytatódott a 2. negyedben is, bár az orosz támadások sem voltak hatékonyak, egészen a játékrész közepéig, amikor egy, majd – annak ellenére, hogy a kapuban Horváth Patríciát váltotta Tóth II Andrea – még további három távoli lövés is beakadt a jobb felső sarokba, 5-2-ről lett 5-8… A kapuba visszaállt Horváth a harmadik nyolc percre, amely magyar góllal indult: Valkay ejtett nagyszerűen, de az orosz “visszaejtés” is jó volt, és a magyar védelem ugyancsak összehozott egy gólt (6-10). Bujka Barbara csavargólja centerből szép volt, Valkay előnyből született találata szintúgy nagyon kellett, csakhogy jött az orosz válasz (8-11). Valkay kontrázott újfent (9-11).


Megállt a tudomány


Ám hiábavalónak és megkésettnek tetszett a magyar igyekezet, mert orosz gól vezette be a zárónegyedet, igaz, a csapatkapitány, Stieber Mercedes pontos ívelése, majd közeli bombája még visszahozta a reményeket (11-12). Az egyenlítés azonban sehogy sem akart sikerülni. Maradt bő fél perc, amikor a szövetségi kapitány időt kért, s az utolsó támadásának láthatott neki a magyar csapat. De letelt a támadóidő, anélkül, hogy valaki is megpróbálkozott volna a kapura lövéssel, márpedig anélkül nem megy. “Bár sok gólt szereztünk, a védekezésen ment el a meccs. Nehéz úgy mérkőzést nyerni, hogy 12 gólt kapunk…” – nyilatkozta a mérkőzés végén Szilágyi Péter szövetségi kapitány.


Vízilabda-Eb, női elődöntő:


Oroszország-Magyarország 12-11 (4-5, 4-0, 3-4, 1-2)
Gólszerzők:
Valkay (4), Stieber (2), Drávucz, Primász, Pelle, Brávik, Bujka, ill. Vilegzsanyina (4), Pantyulina (4), Konuk, Smurova, Zubkova, Fomicseva.


A másik elődöntőben: Olaszország-Spanyolország 15-10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik