Élet-Stílus

A női kosarasok is vereséggel kezdtek

A magyar női kosárlabda-válogatott első Európa-bajnoki selejtezőjén vereséget szenvedett Görögországtól Zalaegerszegen.

Magyar részről kevés kosárral és három lépéshibával kezdődött a találkozó, de a tavaly Eb-résztvevő görögök sem találták a ritmust, ugyanis négy és fél perc alatt csupán két pontig jutottak. A 200 centis Császár jóvoltából sikeresen végződött nyitónegyed után a folytatás már a WNBA-ben is megfordult Kosztaki vezette riválisé lett, amely csakhamar átvette a vezetést. A szórványos vendégrohamokat az ugyancsak Amerikából hazatért Iványi triplája fékezte meg. A félidőben 30-34 volt az állás.

Nagyszünet után maradt a görög fölény, a gyengén lepattanózó és elemi hibákat ejtő házigazdák nem tudtak 2-3 pontnál közelebb férkőzni. Az utolsó játékrész elején már 10 pont volt a különbség, amelyet a soproni Károlyi fél perc alatt a felére csökkentett. Ez utóbb csak fellángolásnak bizonyult, mivel a hajrában dekoncentrált benyomást keltő Sterbenz-csapat magas szerkezete ellenére gyengélkedett a palánkok alatt, így a vége a vártnál simább vendégsiker lett.

Sterbenz Tamás szövetségi kapitány: “Nagyon puha volt ma a védekezésünk, támadásban pedig esélyünk sem volt lepattanót szerezni, mivel hiányzott a labda nélküli mozgás. Nem hiszem, hogy a következő öt meccsen még egyszer ilyen rosszul játszunk.”

A magyar válogatott a 2. fordulóban, szombaton a fehéroroszországi Minszkben lép pályára.

Eredmény (1. forduló, A csoport):
Magyarország-Görögország 64-70 (17-12, 13-22, 19-22, 15-14)
Magyar pontszerzők: Károlyi 17, Cserny 13, Császár 9, Iványi 6, Fegyverneky 5, Kajdacsi 5, Ujhelyi 5, Fürész 2, Papp 2, Englert -, Horváth -, Bujdosó –

A csoport másik mérkőzésén: Bulgária-Fehéroroszország 66-70

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik