Élet-Stílus

A Google köteles kiadni felhasználói adatait

Egy brazil bírósági döntés arra kényszerítheti a keresőcéget, hogy kiadja az Orkut közösségi háló gyanúsnak ítélt felhasználóinak adatait, beleértve IP-címüket is. A vállalat egyelőre ellenáll.

Hírügynökségi jelentések alapján úgy tűnik, a dél-amerikai ország bekeményített a hosszú ideje tartó vitában. A most meghozott bírósági döntés ugyanis arra kötelezi a céget, hogy 15 napon belül adja át a helyi hatóságok által kért információkat, hogy beazonosítsák és megfelelő módon megbüntessék a kifogásolható módon viselkedő állampolgárokat. A fő cél a rasszisták és a pedofilok kiszűrése.

A döntés értelmében minden ilyen esetben napi 23 ezer dollárra, azaz mintegy ötmillió forintra büntethetik a céget, amennyiben megtagadja a szükséges adatok átadását. A brazil illetékesek szerint ugyanis a Google hajlamos szemet hunyni a hálózatán zajló törvénytelenségek és az ugyanitt elhangzó kijelentések felett, miközben a kifogásolható személyek és tevékenységek aránya folyamatosan emelkedik. Tavaly a drogkereskedők, idén pedig a pedofilok kerültek középpontba, miután helyi ügyészek rámutattak, az Orkut valóságos menedékhely ezen személyek számára.

A keresőcég eddig azzal védekezett, hogy az adatokat amerikai szervereken tárolják, a helyi iroda pedig az értékesítésen és marketingen kívül semmi mással nem foglalkozik. Az adatok kiadására tehát semmiképpen nem kerülhet sor, mivel ebben az amerikai törvények szerint kell eljárniuk, egy másik ország követelése nem sokat nyom a latban. Brazília természetesen másképp gondolkodik, és ezt a szövetségi bíró mostani döntése is megerősíti. „Az ügyészek által megvizsgált képek és üzenetek brazil állampolgároktól származnak, akik az ország területéről vették igénybe a szolgáltatást, így nincs jelentősége annak a ténynek, hogy az adatokat az USA-ban tárolják” – áll az ítéletben.

A Google egyelőre nem kommentálta a hírt. Eddig egyenesen abszurdnak tartották az ügyet, kíváncsian várjuk, mit szólnak a fejleményekhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik