Élet-Stílus

Todt maradna a Forma-1-ben

Jean Todt, a Forma-1-es Ferrari csapatfőnöke kijelentette, hogy szívesen folytatná a munkáját az olasz istállónál. Arról azonban nem tudott, vagy nem akart beszélni, hogy kik lesznek jövőre a csapat pilótái.

„Ha ma kellene döntenem, akkor mindenképpen maradnék” – nyilatkozta a francia szakember a le Journal du Dimanche című lapnak. Todt elmondta, nincs tudomása arról, hogy Michael Schumacher, a Ferrari német pilótája marad a csapatnál, vagy folytatja pályafutását. A csapatfőnök azt is leszögezte, hogy Kimi Räikkönen, a McLaren finn versenyzője nem írt alá előszerződést a Ferrarival. „Senki sem tett ilyesmit. Ez nem létezik” – mondta.

Augusztus elején több lap is azt írta, hogy a szezon végén Todt és Ross Brawn technikai igazgató befejezi a munkát és velük együtt búcsúzik Michael Schumacher is. A “nagy hármas” összesen hat konstruktőri világbajnoki címet nyert.

A német hétszeres világbajnok többször is leszögezte, hogy a héten – az olasz GP idején – hozza nyilvánosságra végleges döntését: marad, vagy szögre akasztja a bukósisakot.

Alonso: meg kell előznöm a Ferrarikat

Fernando Alonso, a Renault Forma-1-es pilótája azt mondta, hogy a hétvégi Olasz Nagydíjon pusztán egy célja van: meg kell előznie a két Ferrarit. „Az utóbbi futamokon jobbára a Ferrarik villogtak, ezért ha meg akarom védeni világbajnoki címemet, akkor vasárnap nekem kell nyernem” – fogalmazott a spanyol versenyző, aki négy viadallal a zárás előtt 12 ponttal vezet a német Michael Schumacher előtt a pontversenyben.

„Ebben az esztendőben hat GP-t nyertem, viszont az utóbbi öt versenyen nem tudtam győzni, ezért nagyszerű lenne, ha Monzában újra elsőként intenének le. A pálya pokoli gyors, a kanyarok végén néha úgy érzi az ember, hogy képtelenség egyenesben tartani a gépet. Remélem, nem lesz semmi gond.”

A Forma-1-es világbajnokság idei 15. futamát vasárnap rendezik Monzában, az Autodromo Nazionalén. Egy esztendővel ezelőtt a kolumbiai Juan Pablo Montoya (McLaren-Mercedes) nyert az olasz futamon, Alonso másodikként ért célba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik