Élet-Stílus

Stieberék legyőzték a hollandokat

Győztesen vívta meg első csatáját a magyar női vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon: Stieber Mercedesék a szombati csoportnyitányon 5 góllal verték Hollandia legjobbjait.

A holland válogatott a kezdeti, jó két évtizeddel ezelőtt indult sikeresztendőket követően sokáig hátrébb szorult a sportági rangsorban, az utóbbi időben azonban megint közelebb került a legszűkebb világelithez, így semmiképpen sem várt pólós sétagalopp Szilágyi Péter csapatára a Banjica uszoda vizében szombat délután.

Ráadásul a tavaly világbajnok magyar együttes nem a legjobb előjelekkel várhatta az Eb-t, hiszen az augusztusi, kínai Világkupán csak az ötödik helyet szerezte meg korántsem meggyőző teljesítménnyel. Már csak ezért is volt rendkívül fontos a jó rajt a szerbiai kontinensviadalon a négyes alighanem második legerősebb gárdájával szemben, hiszen a hőn áhított csoportelsőség nyomán a győztes egyből az elődöntőbe kerül, míg a második helyezettre még keresztbejátszásos erőpróba vár a folytatásban a másik kvartett harmadikja ellen.

A tét nem bénította a magyarokat, akik fokozatosan elhúztak, az elején négygólos is volt a különbség, majd 6-3-ra vezettek, aztán a félidőre mégis szorosabbá vált a mérkőzés két holland találat nyomán. A harmadik negyedben azonban a harcosság és eredményesség szerencsésen találkozott Stieberéknél, s éppen a csapatkapitány, majd Valkay Ágnes jóvoltából megint megnyugtatóra hízott az előny. Drávucz Rita bombagólja révén módosult 10-6-ra az állás, de az egész csapat dicséretesen játszott, s Zantleitner Krisztina találata után sima, 11-6-os magyar győzelem lett a vége.

Szilágyi Péter szövetségi kapitány: “Mindennél többet mond a csapat teljesítményéről, hogy góljainkat nyolcan szerezték. Ez azt is mutatja, hogy jó szereplésünk nem egy-két pólós teljesítményén múlik”.

Valkay Ágnes: “Előzetesen attól tartottunk, hogy a hollandok szétúsznak bennünket. Szerencsére hamar világossá vált, hogy taktikailag és játéktudásban is jobbak vagyunk. Szerintem a következő mérkőzésünkön, a spanyolok ellen nehezebb dolgunk lesz”.

Eredmény (A csoport, 1. forduló)
Magyarország-Hollandia 11-6 (4-1, 2-4, 2-0, 3-1)
A magyar góldobók: Valkay Á., Stieber, Zantleitner 2-2, Drávucz, Tomkaskovics, Brávik F., Bujka B., Pelle
A csoport másik mérkőzésén: Spanyolország-Szerbia 17-4

A B csoportban: Oroszország-Görögország 15-6, Olaszország-Németország 17-8

Férfiak, 2. játéknap:
A csoport: Spanyolország-Szlovákia 13-8, Románia-Oroszország 13-10
később: Szerbia-Hollandia
B csoport: Görögország-Szlovénia 19-6, Németország-Olaszország 11-8

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik