Élet-Stílus

Mégsem lesz milliomosbuli a prágai Károly hídon

Tekintettel a hatalmas közfelháborodásra, a prágai főpolgármester megtiltotta, hogy a párizsi Louis Vuitton divatcég szeptember 6-tól 10-ig nagyszabású reklámakciót rendezzen a több mint 600 éves hídon.

A Károly híd a Moldva-parti metropolis egyik legféltettebb műemléke és idegenforgalmi látványossága. A Louis Vuitton cég szeptemberben öt napra foglalta le az európai gótika gyöngyszemének számító kőhidat, hogy ott 8-án és 9-én mintegy 300-350 milliomos részvételével születésnapi megabulit tartson. Az est csillaga Madonna lett volna, aki 3-4 dalt énekelt volna el a résztvevőknek.

Az akció miatt a Károly híd forgalmát jelentősen korlátozni kellett volna, míg szeptember 8-án és 9-én teljesen le lett volna zárva. Miután a kizárólag gyalogosok által használt hídon naponta mintegy 30-35 ezer ember megy át, a bejelentés hatalmas vihart kavart, és tiltakozásokat váltott ki a közvélemény és az érintettek körében.

Tiltakoztak a műemlékvédők is, akik szerint a hídra tervezett építmény megsérthette volna a kőkonstrukciót. A botrányra reagálva Pavel Bém, főpolgármester felülvizsgáltatta a szerződést, s a Louis Vuitton cégnek más helyszíneket ajánlott fel, de megegyezés egyelőre nem született. Pavel Bém közölte: ha nagyon akarnak, szórakozhatnak a milliomosok a hídon is, de csak úgy, hogy az akció alatt is biztosítva legyen a turisták korlátozott áthaladása.

A Károly híd az egyetlen összekötő kapocs Prága két leglátogatottabb történelmi övezete, az Óváros és a Hradzsin között. Lezárásával gyakorlatilag Prága szívét vágnák ketté, és megbénulna a turistaáradat. A nevezetes utat az utóbbi évtizedekben sosem zárták el teljesen a turisták elől, még akkor sem, amikor Erzsébet angol királynő, vagy Bill Clinton, amerikai elnök sétált rajta végig.

A prágai bulira a meghívott vendégek egy csoportja cseh lapértesülések szerint Budapestről indul, mégpedig veterán gépkocsikon a Classic Boheme Run 2006 túra keretében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik