Élet-Stílus

Az Ernesto elől menekül az Atlantis

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) visszaküldte az indítóállásba az Atlantis űrrepülőgépet, bár a meggyengült Ernesto trópusi vihar már nem jelent veszélyt a járműre nézve - közölte a NASA egyik szóvivője.

Az Atlantist néhány órával korábban kezdték el az indítóállásról bevontatni a floridai Kennedy Űrközpont hangárjába, mivel az illetékesek akkor úgy ítélték meg, hogy a közeledő Ernesto kárt tehet a járműben. A bevontatás 12 órás művelete, közép-európai idő szerint kedden 18 óra előtt kezdődött meg.

A hivatal szabályzata szerint űrrepülőgépet az indítóállomáson nem szabad óránként 72 kilométeresnél nagyobb sebességű szélnek kitenni. Néhány órával korábban az űrközpont térségére kiadták a trópusi vihar közeledtére vonatkozó előrejelzést, és szerdára óránként 119 kilométeres erősségű szelet jósoltak.

A NASA még szeptemberben el akarja indítani az Atlantist, amelynek személyzete a tervek szerint folytatja majd a Nemzetközi Űrállomás (ISS) építését, a legkorábbi indítási időpont az indítóállásra való szállítás utáni nyolcadik nap. A hivatal még szeptember 7-e előtt végre akarta hajtani az indítást, mert utána már zavarhatja azokat az orosz terveket, amelyek szerint két főnyi személyzettel és egy űrturistával felbocsátanak egy Szojuz űrhajót a Föld körül keringő űrlaboratóriumhoz. A két jármű ugyanis együtt „közlekedési dugót” okozhat az űrállomáson.

Ha a hurrikán nem jött volna közbe, akkor az Atlantist vasárnap indították volna a Nemzetközi Űrállomás felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik