Élet-Stílus

Elfogadták a MiZo nevezését

A Női Hivatásos Kosárlabda Liga versenybizottsága kétszeri elutasítás után elfogadta a bajnok MiZo Pécs nevezését a 2006/2007-es idényre.

„Elkészült a két hete számon kért új üzleti tervünk, és a múlt héten kifogásolt, egyik volt játékosunkkal szemben fennálló tartozásunk ügyét is rendeztük. A liga mindazonáltal arra kötelezett bennünket, hogy a jövőben havonta prezentáljuk a kiadásainkat, illetve bevételeinket, hogy folyamatosan ellenőrizhesse a gazdasági helyzetünket. Részünkről problémát jelent ugyanakkor a másik kitétel, mely szerint kizárták a klubot a kosarasigazolásokból, amíg tartozásai vannak a játékosok felé. Ezzel kapcsolatban megvárjuk az írásos határozatot, és majd annak ismeretében lépünk” – mondta az MTI-nek Rózsa Gábor ügyvezető.

A kétszeres Euroliga-bronzérmes – és az elitsorozatban idén is induló – baranyai egyesület hétfőn 2008-ig szerződést hosszabbított a 13 éve érkezett Rátgéber László vezetőedzővel, a leigazolni tervezett ausztrál olimpiai ezüstérmes, Jenny Whittle kontraktusára azonban még nem került aláírás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik