Élet-Stílus

A Megyeri úton játszik a válogatott

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden engedélyt adott arra, hogy a Puskás Ferenc Stadion helyett a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban rendezzék meg szombaton 20 órától a Magyarország-Norvégia Európa-bajnoki selejtezőt.

Berzi Sándor, az MLSZ nemzetközi igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy ilyen esetekben az UEFA általában engedélyezi a helyszínváltoztatást. “Pár nappal a mérkőzés előtt egy ilyen módosítás rengeteg nehézséget okoz a rendező szövetségnek, ezért az UEFA tisztában van vele, hogy csak nyomós indok esetén érkezik hasonló kérés” – tájékoztatott Berzi. “Az engedély kiadásának feltétele, hogy az ellenfél is hozzájáruljon a változtatáshoz és a vendéglátónak garantálnia kell, hogy ez a vendégcsapat számára semmilyen hátrányt vagy kényelmetlenséget nem jelent.”

Robbie Williams bekavart

A változtatást azért kérte a szövetség, mert hétfőn szembesült azzal, hogy a július 19-i Robbie Williams-koncert óta – az írásos garanciavállalás ellenére – sem hozták rendbe a gyepszőnyeget a Puskás Ferenc Stadion üzemeltetői, egy tizenöt négyzetméteres területen pedig teljesen hiányzik a fű, ilyen állapotban a játéktér az MLSZ álláspontja szerint játékra alkalmatlan.

Géczi Gábor, a Nemzeti Sportközpontok – idetartozik a Puskás Stadion is – főigazgatója a távirati irodának az MLSZ észrevételeire hétfőn annyit mondott: nem kötelező a válogatottnak a Puskás Ferenc Stadionban játszani.

Lesérült a bíró

A szombati meccsre kijelölt holland játékvezető, Eric Braamhaar sérülés miatt nem tudja vállalni a találkozót, így az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) új bírót jelölt az összecsapásra. A mérkőzést Braamhaar honfitársa, Pieter Vink vezeti majd. Segítői is hollandok: a két asszisztens Arie Brink és Patrick Gerritsen, a tartalék játékvezető pedig Bad Nijhuis lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik