Élet-Stílus

Bommel BL-t akar nyerni a Münchennel

Bommel BL-t akar nyerni a Münchennel 1

Bommel és Felix Magath (Sport1)




Bommel BL-t akar nyerni a Münchennel 2

Hargreaves is marad (AP)

A vébé után a holland válogatottból kikerült játékos saját bevallása szerint már nem érezte jól magát a katalán gárdánál, és ezért fogadta el a bajorok ajánlatát. A németek többször is kapcsolatba léptek Bommellel, de csak pár napja sikerült megállapodniuk a feleknek. Szüksége is volt erősítésre a München középpályájának, hiszen Michael Ballack távozása óta ez a csapatrész tűnt a leggyengébbnek.

„Nyerni akarok”

A holland játékosnak már a tavalyi évben sem volt állandó kezdőhelye Frank Rijkaard sztárokkal telitűzdelt csapatában, és erre a hétvégén elrajtolt 2006/2007-es idényben sem lett volna sok esélye. „Trófeákat akarok nyerni: első körben a német bajnokságot és a kupát, és a nemzetközi porondon, azaz a Bajnokok Ligájában is minél tovább szeretnék jutni. A Bayernt minden szezon előtt a végső sikerre is esélyes csapatok között emlegetik a Barcelona, a Chelsea, az AC Milan, az Arsenal, a Real Madrid vagy az Internazionale mellett, és idén sincs ez másképp.”

Bommelt az sem keserítette el, hogy a Barca és az új csapata a múlt kedden barátságos meccset játszott, amelyet játszi könnyedséggel, 4-0-ra nyert meg a BL-győztes. „Rengeteg kezdő volt sérült azon a találkozón, mi pedig bizonyítani akartunk a drukkereinknek. Nem az volt a Bayern igazi arca.”

„Nagyon nehéz a szezon kezdetén megjósolni, hogy mely csapatok fognak a végső győzelemért játszani. Ráadásul a Bayern egy igen erős (Inter, Sporting Lisszabon, Szpartak Moszkva) csoportba került. A BL-győzelem minden játékos álma, tavaly sikerült a Barcával feljutni Európa trónjára, és ha az ember nyert, akkor mindig nyerni akar.”

Hargreaves marad

Felix Magath terveiben a holland nem Ballack posztján fog játszani. „Az érkezésével ismét egy offenzívabb csapatot tudok pályára küldeni” – mondta a tréner, aki szerint Bommel nem tipikus játékmester, és ezért nem is tudna a Chelsea-hez igazolt Ballack helyén játszani.

Owen Hargreaves marad a jelek szerint a klubnál: Uli Hoeness, a Bayern menedzsere hétfőn sokadszorra szögezte le, hogy az angol válogatott nem eladó. „Nem lennénk normálisak, ha Bommel megszerzése után leadnánk Owent. Mind a kettőjükre szükségünk lesz, ha sikeres szezont akarunk zárni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik