Élet-Stílus

Nem bolygó többé a Plútó

Nem számít többé bolygónak a Plútó, így Naprendszerünkben a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) csütörtöki döntése nyomán nyolc bolygó van a korábbi kilenc helyett.

Az IAU idei prágai kongresszusán egy szakértői bizottság hosszas vita után javasolta a Plútó trónfosztását. A 75 országból érkezett 2500 csillagász szavazása alapján a Plútót mostantól hivatalosan törpebolygónak nevezik. Az úgynevezett bolygókijelölő bizottság a csillagászat történetében most először meghatározta azokat a paramétereket, amelyek alapján bolygónak nevezhető egy égitest.

Pontos feltételek

A meghatározás szerint bolygónak nevezhető az az égitest, amely a Nap körül kering, elegendő tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy a szilárd testeket összetartó erőket legyőzve anyaga hidrosztatikai egyensúlyban legyen. Az is kritérium, hogy közel gömb alakú legyen, illetve hogy pályájának környezetét megtisztítsa a kisebb égitestektől, vagyis környezetében domináns legyen.

Ilyenek a Naptól kifelé: a Merkúr, a Vénusz, a Föld, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz. Az IAU kongresszusának döntése alapján törpebolygó az az égitest, amely a planéták meghatározásában szereplő első két pontnak megfelel ugyan, de pályájának környezetét nem tisztította meg a kisebb égitestektől, és nem hold.

Bolygóként 76 évig ismertük

Ezt a meghatározást elfogadták a résztvevők, és ennek alapján zárták ki a Plútót a bolygók sorából. A Nap körül keringő minden egyéb égitestet összefoglaló néven – a Naprendszer kis égitestjeinek – nevezzük – döntött az IAU. A Plútót 1930-ban fedezte fel Clyde Tombaugh fiatal amerikai csillagász, és akkor nagy csillagászati szenzációnak számított, hogy megtalálták a Naprendszer kilencedik bolygóját.

Később azonban kiderült róla, hogy sok tekintetben másként viselkedik, mint a többi bolygó. Pályája olyannyira megnyúlt, hogy időnként a Neptunusznál közelebb kerül a Naphoz, pályasíkjának a Nap egyenlítőjével bezárt szöge jóval nagyobb mint a többi bolygóé. Ráadásul a Plútó jóval kisebb mint gondolták felfedezésekor, mert mint később kiderült, a mi Holdunk is nagyobb nála.

A IAU döntése a bolygók paramétereinek meghatározásáról egyelőre csak a mi Naprendszerünkre vonatkozik, azokra a planétákra, úgynevezett exobolygókra nem, amelyek más csillagok körül keringenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik