Élet-Stílus

Roddick első idei győzelme

Az amerikai Andy Roddick nyerte a 2,45 millió dollár összdíjazású, Cincinnatiben zajló keménypályás férfi tenisztornát, miután a fináléban legyőzte a spanyol Juan Carlos Ferrerót.

Az idei első tornagyőzelmét arató hazai közönségkedvenc 1 óra 10 perc alatt diadalmaskodott spanyol riválisával szemben.

Andy Roddick két 6:3-as játszmában nyert a chilei Fernando Gonzalez ellen az elődöntőben. A másik ágról elsőként a spanyol Juan Carlos Ferrero jutott be a fináléba, miután két játszmában legyőzte honfitársát, a hetedikként rangsorolt Tommy Robredót. Ferrero a negyeddöntőben szintén egy honfitársát, a második helyen kiemelt Rafael Nadalt ejtette ki.

Az első számú kiemelt, a világelső Roger Federer már a második körben búcsúzott. A dekoncentrált, 35-ször rontó svájci szupersztárt a 19 éves skót Andy Murray búcsúztatta, aki a két szett során hétszer(!) is elvette ellenfele adogatását. A 25 esztendős, vasárnap Torontóban diadalmaskodó Federer kudarca előtt sorozatban 54 észak-amerikai mérkőzésen nem talált legyőzőre. Ezzel idén 63 sikere mellett ötödször maradt alul, előző négy vereségét a spanyol Rafael Nadaltól szenvedte el. Murray később a negyeddöntőben simán kikapott Roddicktól.

Döntő: Roddick (amerikai, 9.)-Ferrero (spanyol) 6:3, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik