A balul sikerült londoni gyógyszerkísérlet óta jó néhány jelentés látott napvilágot a TGN1412 jelű szer és a kísérleti alanyok válságos állapotba kerülése közötti összefüggésekről. Az eset márciusban volt, a legutóbbi beszámoló pedig a héten jelent meg. Ebben a hat férfi életéért küzdő orvosok tárják teljes klinikai részletességgel az egészségesekből lett betegek első 30 napját a közvélemény elé. Az eltelt közel öt hónap tükrében az ember azt várná, hogy végre pont kerül az ügy végére, a New England Journal of Medicine (NEJM) online kiadásában megjelent legújabb jelentés azonban csak a kérdőjelek számát szaporítja.
Március 13. szerencsétlen napnak bizonyult a kísérletre jelentkező hat férfi számára, akiknél az antitestkészítmény beadásától számított egy órán belül kínzó fájdalom lépett fel. Két placebót kapott társuk ekkor kifejezetten szerencsésnek érezhette magát. A vizsgálatok szerint néhány óra alatt a férfiak fehérvérsejtjei, a limfociták és monociták teljesen eltűntek, ami homlokegyenest az ellentéte annak, amit a korábbi állatkísérletek mutattak, illetve amit a szerrel el kívántak érni. Az egyre súlyosabb állapotba kerülő alanyokat a kísérletet lebonyolító amerikai tulajdonú Parexel cég a Northwick Park Kórházba szállította, ahol a Ganesh Suntharalingam által vezetett orvoscsoport gyors diagnózist állított fel. A hat kísérleti alany ugyanazokat a tüneteket produkálta, ami kettőjüknél jóval hevesebben jelentkezett, őket kénytelenek voltak hónapokon át az intenzív osztályon ápolni.
Az első jelek között mindegyiküknél megfigyelhető volt egy úgynevezett „citokin-roham”, egy gyulladásserkentővegyület-hullám, melyet az aktivált fehérvérsejtek pumpáltak a vérbe. Ez a roham vezetett végül több létfontosságú szerv leállásához, írja a jelentés. Az alanyok ötszázszor kisebb dózist kaptak a német TeGenero által kifejlesztett szerből, mint amit az állatkísérletekben alkalmaztak, emellett a szer nem emlékeztetett a hagyományos antitestkészítményekre, így az orvosok gyakorlatilag nem is tudták, milyen további szövődmények fellépésére számíthatnak. A befecskendezett antitestek különlegessége elsősorban abban rejlett, hogy önmagukban is képesek voltak aktivizálni a limfocitákat, az úgynevezett T-sejteket, melyeknek normál esetben két jelzésre lenne szükségük, és csak egy fertőzés esetén lendülnének támadásba.
Az állatkísérletekben is bekövetkezett a T-sejtek szaporodása, azonban egy alfajuk, a szabályozó T-sejtek minden esetben gyorsabban szaporodtak, így átvéve az irányítást lenyugtatták az immunrendszert. Pontosan ezt a nyugtató folyamatot kívánta felhasználni az azóta felszámolt TeGenero különböző betegségek tüneteinek enyhítésére. A várt folyamatnak azonban pontosan az ellentéte következett be a hat férfinál: testüket elárasztották a citokinek, súlyos gyulladásokat idézve elő.
Az orvosi jelentés szerint az alábbiak játszódtak le az első 48 órában: a hat alany mindegyikénél kínzó fejfájás, remegés, hátfájás, bélpanaszok, hasmenés, hányinger lépett fel, majd duzzanatok kezdtek képződni az injekció beadása utáni 60-90 percben. A negyedik órában már mindannyian lázasak voltak, vérnyomásuk vészesen csökkent, szívverésük gyorsult. A vizsgálatok a fehérvérsejtek rohamos eltűnését mutatták. Egy órán belül az egyik páciensnél légzési nehézségek jelentkeztek, miközben társai is erős fájdalmakkal küzdöttek tüdejükben. A gyulladást szteroidokkal próbálták enyhíteni az orvosok. A 12. órában a légzéssel küzdő beteget át kellett szállítani az intenzív osztályra, ahol lélegeztetőgéppel tudták csak életben tartani. Ekkor Suntharalingam elővigyázatosságból a másik öt pácienst is átszállíttatta az intenzív osztályra. A 24. órában újabb alany szorult lélegeztető gépre, míg a többiek légzését is segíteni kellett, náluk azonban újabb 24 óra elteltével már a javulás jelei mutatkoztak, fehérvérsejtszámuk fokozatosan emelkedett.
A gyógyszerre való reakció, különösen a citokinroham és a fehérvérsejtek eltűnése mindenkit meglepetésként ért, mivel pontosan az állatkísérletekben tapasztaltak ellenkezője következett be az emberi alanyoknál. A T-sejtek és a monociták száma az első 8 órában nulla közelébe csökkent, pedig elvileg a készítménynek növelni kellett volna a számukat. Az pedig végképp tisztázatlan, mi okozta a citokinrohamot, marad tehát a találgatás. Lehet hogy az antitestek hatása erősebb az embernél, vagy a kísérleti egerek T-sejtjeit nehezebb volt aktiválni, mivel gazdáikat steril körülmények között szaporítják. Kórokozókkal talán még életükben nem találkoztak, szemben az emberrel, ami már mikro-organizmusok millióival küzdött meg az évtizedek alatt.
Ami biztos, hogy a TG1412 nem fog újabb klinikai teszteken megjelenni, legalábbis a megfelelő fejlesztések elvégzése nélkül egészen biztosan nem.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
