A leginkább csalamádéra emlékezető „britség” fogalmáról sokkal pontosabb képet kaphatunk, ha egyszerűen kihagyjuk London kötelező nevezetességeit, a Stonehenge-hez és Windsorba özönlő turisták tömegét, és olyan különleges látnivalók felé igyekszünk, mint az angolszász oktatás fellegvárai, a híres brit egyetemek. Ez utóbbiak nemcsak a legszínvonalasabbak közé tartoznak Európában, de olyan tandíjakkal és kollégiumi költségekkel dolgoznak, amelyeket csak az olajsejk apuka, államelnök anyuka vagy az életfogytig fizetett bankkölcsön tud fedezni. A nagy múltú és csodálatos építészeti örökséggel rendelkező egyetemi városkákban nemcsak a fejünket törhetjük, vajon mi miért a Sajómenti Tanárképzőt jártuk ki a King’s College helyett, hanem megismerkedhetünk egy különleges életstílussal is.
Nem közkincs a fű
Cambridge, az Oxford utáni második csöppet sem kelti az örök vesztes benyomását. A főutca forgatagának traumáit a város ódon „college-jainak”, vagyis bentlakásos tanulmányi intézeteinek az udvarain, és a Cam-folyóparti zöld gyepen heverhetjük ki. Az óceáni éghajlatnak köszönhetően még januárban is bevállalhatunk egy gyors piknikezést, igaz csak a közparkokban, mivel valamennyi egyetemi pázsit magánterületnek minősül. Ennek értelmében súlyos pénzbírsággal büntetik a rosszalkodó, „privátfűre” lépő turistákat.
Tömegek csak a leghíresebb sznobképzőket: a King’s-, Queen’s- vagy a Corpus Christi College-okat látogatják, de ha vesszük a fáradságot, akár már néhány perc séta után élvezhetjük a csöndes magányt a kevésbé felkapott udvarok egyikében. Ilyen például az 1347-ben alapított Pembroke College, amely a nap bizonyos óráiban ingyen nyitva áll a látogatók előtt. Igaz, a csöndes kertben nem mindegyik padra lehet leülni, mivel a fű mellett itt a lécek is magányvagyon tárgyát képezik. De azért a kimérten fröcskölő szökőkút kávájára heveredve a pór, földi halandók is átérezhetik az ódon téglafalak, vonalzóval rajzolt pázsit és a frakkos portások varázsát, akik szertartásosan minden óvodás korúnál idősebb betévedőt Sirnek vagy Myladynek neveznek.
Felemás zokniban
Angliában, már csak a habókás balratartás miatt is egyszerűbb vonatra szállni, mint autót vezetni. Ha a jegyet idejében lefoglaljuk, akár 70 százalékos engedményre is szert lehet tenni. A gyors összeköttetéseknek köszönhetően a King’s Crossról induló vonatok 45 perc alatt érnek Cambridge-be, három óra alatt pedig az északkelet-angliai Durhambe, és hat óra alatt a közép-skóciai St Andrewsba.
Durham egyeteme, a többihez képest új, 1832-es alapítású, de hírnevének köszönhetően ez a város is tele van divatlapokból előbújt, méregdrága hacukákba öltözött, fotómodell külsejű egyetemistákkal. A szexis tömegbe itt-ott belekeveredik egy-egy Mádl Ferenc és Iggy Pop fizimiskájú professzor, vagy szórakozottan felemás zoknit viselő doktorandusz is. A feltűnően sznob légkör inkább mulatságos, mint nyomasztó, és a város sok-sok látnivalót kínál. A Wear-folyó hídjai hosszú sétákra kényszerítik még a leglustább turistákat is. Nem is beszélve a mór díszítésű katedrálisról, ahol a megrögzött antiklerikálisok szája is garantáltan tátva marad a Spanyolhonból importált kőfaragók remekei láttán. Kis szerencsével még a végzős egyetemisták diplomaosztóját is elkaphatjuk az angolszász egyházi építészet ezen iskolateremtő példájában. De nemcsak a végzős diákoknak van itt ilyen jó dolguk. Az egyetem könyvtára, a rektor irodája és még több más egyetemi épület is a középkori fellegvárban található. A Katedrális-hegy ormán például a gyengébb idegzetűek számára szívrohamot okozó kilátás nyílik az apró utcácskákra és a szolidan civilizált tájra. A kulturális élményekre kevésbé fogékony utazónak sem kell ölbetett kézzel várakoznia, hiszen a fellegvár számtalan jó kocsmát is kínál a „bitter”-re vagy „ale”-re szomjazónak.
A skót motorolaj
Ha már a kocsmáknál tartunk, mi sem lehetne kellemesebb székhely a sörkóstoláshoz, mint a skótok legrégibb egyetemi központja, az 1413-ban alapított St Andrews, amely Nagy-Britannia legsűrűbb „pub”-hálózatával dicsekedhetik. St Andrews városka 18 000 szomjazó lakosának, 36 kocsma és több tucatnyi étterem áll a szolgálatában, és ez toronymagasan ver valamennyi sörissza falut az egy főre jutó kocsmák számában. Igaz ezek nem elsősorban a bennszülött rettenthetetlenekre, hanem az itt tanulók és ide látogatók számára vannak specializálva.
Az már a helyi buszra felszállva is nyilvánvalóvá válik, hogy a skótok még távoli rokonságban sincsenek déli szomszédjaikkal. Ha felvilágosítást kér az utas, a sofőrön kívül hamarosan tucatnyian írják körül a célállomást jelentő megálló színét, formáját és tervezőjének élettörténetét. De nem is csoda, hogy ilyen kedvesek a helyiek a külföldiekkel, hiszen belőlük is élnek meg. St Andrews, egyeteme mellett, ugyanis golfpályáiról is rendkívül híres. A legenda szerint innen származik ez a rendkívül „akciódús” játék. Az amatőr régészek számára van még itt középkori katedrálisrom, temető és városfal is.
Az óceán partját keresztül-kasul szövik a bicikli- és turistautak, és a fogyasztói társadalom hívei sem unatkozhatnak a főutca „designer” boltjaiban. Mégis, hol máshol tanulhatnánk többet a helyi egyetemistákról és bennszülöttekről, mint a 36 kocsma valamelyikében. Itt gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy rugby-szezon kocsmai közvetítéseit, a liga hivatalos sörével, a Tetley’s-szel kezünkben kell néznünk. Ez utóbbi egész iható nyalánkság, de a legbátrabbaknak ajánlom még az Old Engine Oil (Fáradt motorolaj) fantázianevű készítményt is. Ha azonban labdarúgásra terelődik a szó, csak óvatosan válaszolgassunk, mivel itt, jó skótokhoz méltóan Anglia futballcsapatának kieséséért szurkoltak a nyári világbajnokságon is, ezért nem valószínű, hogy Beckham vagy Rooney nevének említése mosolyt csal az arcokra. A sport mellett érdemes a mértékre is ügyelnünk, mert amilyen vendégszeretők a skótok, olyan jól bírják a motorolajként is szolgáló főzeteket.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
