Élet-Stílus

Kovács 50 méteren is elődöntős

A mellúszónk mellett Boulsevicz Beatrix és Lipcsei Krisztina 200 méter pillangón jutottak az elődöntőbe. Magyar csúccsal döntős a 4x200-as gyorsváltó.

Kovács Ágneshez hasonlóan az előző este még döntőző – s a 100 m pillangón a dobogóról éppen hogy csak lecsúszó – Boulsevicz Beatrix is röpke pihenő után folytatta ténykedését a Széchy-uszoda 50-es medencéjében. A BVSC nagyszerű pillangózója ezúttal 200 méteren jeleskedett, s jutott be a harmadik legjobb idővel (2:10.55 p) az elődöntőbe.

Vele tartott a 16-os mezőnybe Lipcsei Krisztina is (2:11.53 perc, 7. hely), míg meglepetésre a 400 méter vegyesen negyedik, kitűnő pillangósnak számító Jakabos Zsuzsanna csak a tizedik tudott lenni. Összesítésben, így kiesett, mivel a szabályok négy induló esetén nemzetenként csak két továbbjutót engedélyeznek. Hajnal Erikának a teljes rangsorban a 22. hely jutott (2:18.54).

Kovács Ágnes 50 méteren is jó

Sokat nem pihenhetett a 100 méter után 200 méter mellen péntek este második margitszigeti Eb-bronzérmét kiérdemlő Kovács Ágnes. Az olimpiai bajnokra szombat délelőtt, az Európa-bajnokság úszóversenyeinek hatodik napján ugyanis újabb fellépés várt: a három a magyar igazság jegyében a legrövidebb, 50-es távon is szerencsét próbált.

A selejtezőben 31.99 másodperccel lett futammásodik, s a negyedik idővel biztosította helyét a délutáni elődöntőben. Rajta kívül az összesen 15 szombati egyéni magyar szereplő közül ebben a számban még hárman indultak, Kovács Krisztina a 12. időt produkálva szintén továbbjutott a 16 közé, Veisz Kitti pedig 34.23-mal a 30. lett. Bor Katalint kizárták, mivel szabálytalanul, egy kézzel érintette a falat célba érkezéskor.


Döntős a váltó


A délelőttöt záró férfistafétában, a 4×200 méteres gyorsváltók vetélkedésében remekelt a magyar négyes: Kerékjártó Tamás, Gercsák Balázs, Kiss Boldizsár és Makány Balázs. Ugyanis országos csúcsot állítottak fel 7:24.14 perccel. Ezzel kellemes meglepetésre nyolcadikként végzett, s bekerült az esti döntőbe.


A kvartett egy közel hatesztendős rekordot búcsúztatott: még a sydneyi olimpián, 2000. szeptember 19-én érte el a 7:24.48-as “elődöt” Czene Attila, Gáspár Zsolt, Simon Jácint és Szabados Béla. Ezzel övék egyben a budapesti Eb hetedik magyar csúcsa.


Zubor ezúttal lassú volt

Öt évvel ezelőtt felállított, s azóta is érvényes 22.54 másodperces országos csúcsától messze elmaradva (23.37) az 50 méteres gyorsúszás selejtezőjében lassúnak találtatott a leggyorsabb magyar, Zubor Attila.

A 30-on felül is az első számú hazai sprinternek számító versenyző futamában csak a hatodik, összesítésben pedig a 36. lett, s nem folytathatja délután. Huszadikként végzett, s kiszorult az elődöntő 16-os mezőnyéből Takács Krisztián is, azzal együtt, hogy egyéni csúcsot ért el 22.91-gyel. Csáki Jánosnak a 24.24 másodperces teljesítmény az 52. pozícióhoz volt elég. Gáspár Zsolt nem állt rajthoz.

Nem termett babér a lányoknak

A várakozásoknak megfelelően nem termett babér a magyar indulóknak a női 50 méteres gyors előfutamaiban, a négy hazai próbálkozó közül egyik sem kvalifikálta magát a folytatásra. A legjobban Verrasztó Evelyn tempózott, de 26.79 másodperccel ő is csak a 31. lett. Szél Friderika (26.91) a 36., Miskovicz Zsuzsanna (27.11) a 38., Dara Eszter (27.37) pedig a 40. helyen zárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik