Élet-Stílus

Németországból látták el Landisékat

Az El País című spanyol lap értesülése szerint a madridi ügyészség felvette a kapcsolatot a német hatóságokkal, mert az eddigi adatok alapján feltételezhető, hogy Németországból látták el doppingszerrel Flyod Landist, akinek a szervezetében állítólag szintetikus tesztoszteront találtak.

Az El País gyanúját erősíti, hogy a Phonak német orvosnőt is alkalmazott. A francia kerékpáros körversenyen, a Tour de France-on győztes amerikai Floyd Landis és csapata, a Phonak egy kisváros kórházából szerezte be a tiltott anyagot a doppingdoktornak nevezett Eufemiano Fuentesen keresztül. Feltételezések szerint Fuentes német orvosok segítségével az EPO nevű vérdoppingnak egy olyan fajtáját fejlesztette ki, amely villámgyorsan felszívódik, és nem lehet kimutatni.

A spanyol orvost egy hónappal ezelőtt őrizetbe vették, lehallgatott beszélgetései során a börtönből arról tájékoztatta ügyfeleit, hogy Németországban juthatnak hozzá a „szokásos adagokhoz”. Fuentes konkrét neveket nem mondott, a spanyol rendőrség német segítséggel igyekszik rájönni, hogy az általa emlegetett különböző becenevek kiket rejtenek.

Nem természetes hormont találtak

A New York Times értesülései szerint a francia laborban szintetikus tesztoszteront találtak Floyd Landisnek, a Tour de France országúti kerékpáros körverseny amerikai győztesének mintájában. Az amerikai lap az internetes honlapján megjelent cikkben egy olyan, neve elhallgatását kérő személyre hivatkozik, aki ismeri a vizsgálatok eredményét.

Amennyiben a hírt hivatalosan is megerősítik, Landis nagy bajba kerül, hiszen a pozitív eredmény közzététele óta éppen azzal védekezett, hogy a magas tesztoszteronszintet szervezete produkálta, tehát természetes hormonról van szó.

A New York Times informátora elmondta, miután kiderült, hogy a Phonak kerekesének mintájában a tesztoszteron és az epitesztoszteron aránya a megengedettnél kétszer nagyobb, a laborban karbon-izotópos vizsgálatot végeztek, ami megállapította, hogy a tesztoszteron egy része mesterséges, nem a szervezet termeli.

Az amerikai kerekest a július 23-án zárult viadal 17. szakaszán aratott győzelme után, Morzine-ben ellenőrizték, és találtak mintájában a megengedettnél magasabb szintű tesztoszteront. Amennyiben a B-próba is pozitív lesz – amelynek eredményét a héten hozzák nyilvánosságra –, Landist kétéves eltiltás fenyegeti, és megfosztják Tour-győzelmétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik