Élet-Stílus

Elégedett a szervezéssel a LEN

Az első két nap után tökéletesen elégedett az Európai Úszóliga (LEN) az Eb balatoni versenyeinek szervezésével.

Victor Nogueira, aki a nyíltvízi úszóviadalokat felügyeli a LEN Büro részéről, elismeréssel nyilatkozott a szerdán és csütörtökön tapasztaltakról: “Eddig remekül vizsgáztak az itteni szervezők. Az idő fantasztikus, a táj gyönyörű, ráadásul rendkívül izgalmasan alakultak a versenyek.”

Való igaz, ahhoz képest, hogy 5, illetve 10 km volt a táv, nagyon kicsi különbségek adódtak az érmesek között. A férfiaknál 5 km-en 1, 10 km-en pedig 1.4 másodperces előnnyel győzött a német Thomas Lurz, míg a hölgyeknél a rövidebb távon 1.5, a hosszabbikon pedig 3.5 másodperc volt a különbség az első és a második helyezett között.

Egyelőre majdnem minden a németek szája íze szerint alakul Balatonalmádiban: az eddigi négy számból hármat ők nyertek, csupán a női 5 kilométer aranya jutott másnak (az orosz Szelivercovának). Nagy szurkolótáboruk is van, a tónál nyaralókból verbuválódtak, a befutóra rendre megérkeznek legalább félszázan, hogy egyenpólóban, nemzeti színű lufikkal felszerelkezve biztassák a versenyzőket, és az “aranyesőben” igen jó a hangulatuk.

A nyíltvízi úszók viadalainak közvetlen közelből történő követéséhez egyre több hajót igényelnek a versenybírók, edzők, televíziósok és fotóriporterek. “Tizenöt hajót kértek a szervezők, most tizenkilencnél tartunk, de győzzük” – mondta az illetékes Madarász Zoltán.

A nyíltvízi viadalok a 25 km-es versenyekkel érnek véget a hétvégén: szombaton a férfiak, vasárnap a nők úsznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik