Élet-Stílus

Tavakra leltek a Titánon

Beigazolódtak a feltevések: a Cassini űrszonda radarrendszerének felvételein földi tavakat idéző sötét foltok láthatók – írja az sg.hu.

A Július 21-én készült felvételek meggyőző bizonyítékai szerint valóban tavak voltak a Szaturnusz északi holdjának sarkköre közelében. A foltok egy részéhez csatornák is tartoznak, amelyek alakja arra utal: valami folyékony alakíthatta ki őket. A feltételezések szerint folyékony metán vagy etán lehetett. A foltok színe, melyek közül némely szinte teljesen fekete: azaz nem vert vissza radarjelet, mivel majdhogynem sima felületű. Egyes esetekben a foltokat kivehető perem határolja, ami a folyadék elpárolgásakor keletkező üledékrétegre utal. Tavak képződésére tehát találtak bizonyítékot, azonban ezek nem vízzel telített medencék voltak, mivel a hold légköre etánban és metánban rendkívül gazdag, azonban a folyékony víz nem jellemző.

Egy korábbi – április 30-i – képsorozat szerint nemcsak a tavak képződésében van hasonlóság a Föld és a Titán között, akkor ugyanis egy 4000 kilométeren elfekvő, kilométeres magasságú, barlangokkal teli felföldre, a Xanadura bukkantak. A terület azonban nem szilárd, í vizsgálatok szerint valamilyen porózus anyagból, valószínűsíthetően vízjégből áll, a barlangok pedig a metánesőzések felszínformálása nyomán alakulhattak ki a Cassini elemzőcsoportja szerint – olcasható az sg.hu cikkében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik