Élet-Stílus

Kedden döntenek bundaügyben

Lapértesülések szerint, illetve a helyi szövetség bejelentése alapján keddre várható a fellebbviteli bíróság döntése az olasz labdarúgó-bundabotrányban.

Kedden döntenek bundaügyben 1

Nedved marad (AP)




Kedden döntenek bundaügyben 2

Thuram a Barcához szerzõdött (AP)

Az ítéleteknek addig mindenképpen meg kell születniük, mert a sportág európai szövetségéhez (UEFA) ekkor kell eljuttatni a kontinentális kupasorozatokkal kapcsolatos nevezéseket.

A július 14-i elsőfokú ítélet szerint a Juventust megfosztották az utóbbi két bajnoki címétől, és száműzték a másodosztályba, ahol a következő idényt 30 pont levonással kell kezdenie. A Fiorentina 12, a Lazio 7 pont mínusszal indul a Serie B-ben. A Milantól 44 pontot levontak a 2005/06-os évadbeli teljesítményéből, ám így is maradhat az élvonalban, viszont nem vehet részt a Bajnokok Ligája 2006/07-es kiírásában. A milánóiak 15 pont levonással kezdik a következő szezont. Az érintett klubok fellebbeztek a határozat ellen, és büntetésük enyhítésében reménykednek.

A vébé előtt robbant a „bomba”

Az olasz szövetség (FIGC) által kezdeményezett perben 26 klubvezetőt, játékvezetőt és asszisztenst vádoltak meg. A hatóságok mérkőzések végeredményének befolyásolása, hamis könyvelés, valamint tiltott szerencsejátékban való részvétel miatt vizsgálódtak.

Az utóbbi idők legnagyobb és sokszor az 1982-eshez hasonlított olasz futballbotrány május végén robbant ki. Ekkor kerültek nyilvánosságra azok a hangfelvételek, amelyeken a Juventus vezetői utasításokat adtak a futballbíróknak, mikor ki és hogyan vezesse az olasz bajnokságban játszó elsőosztályú csapatok meccseit.

Menekülnek a Juve-sztárok

A szigorú büntetés előtt is felmerült, hogy jó pár játékos nem követi a klubot a másodosztályba, de vannak olyanok is, akik hűségesek maradnak az Öreg Hölgyhöz. A világbajnok olasz válogatott kapusa már bejelentette, hogy a Juventusnál folytatja, akárcsak Pavel Nedved, akinek még kétéves szerződése van az egyesülettel.

Bizonyosan távozik azonban két másik világbajnok: Cannavaro a Real Madridnál írt alá, míg Zambrotta a BL-győztes Barcelonában folytatja. A döntőben alulmaradó francia válogatott két oszlopos tagja, Vieira és Thuram szintén továbbállt. Az előbbi az Intert, az utóbbi a BL-győztes Barcelonát választotta. Érzékeny veszteséget jelent ez a csapatnak, akárcsak Emerson távozása, a brazil középpályás csapattársához, Cannavaróhoz hasonlóan a Real Madridot erősíti a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik