Élet-Stílus

Öttusa-Eb: erős csoportok a férfi selejtezőben

A férfiak hagyományos versenyének selejtezőjével folytatódik pénteken a budakalászi öttusa Európa-bajnokság: a 64 fős mezőny két csoportban küzd a vasárnapi döntőbe kerülésért.

Az A jelű mezőnyrészbe sorolták a magyarok közül Horváth Viktort és Fülep Sándort, s ugyanitt szerepel mások mellett az Athénban olimpiai bajnok orosz Andrej Mojszejev, a kétszeres egyéni világbajnok litván Andrejus Zadnieprovskis, továbbá a kontinensbajnok, vb-ezüstérmes cseh Libor Capalini.

A B-ben versenyez a Zadnieprovskishoz hasonlóan kétszeres egyéni világelső, illetve olimpiai ezüstérmes Balogh Gábor, valamint Kállai Ákos, továbbá az Eb-n sorozatban háromszor győztes, címvédő litván Edvinas Krungolcas, az egyformán világelső cseh Michal Sedlecky és német Eric Walther.

Az A csoport vívással kezd, majd úszni megy, azt követi a lövészet és a futás, a mezőny másik csoport pedig a medencében indítja a napot, azután lő, vív és fut. A legjobb 16-16 versenyző jut a fináléba.

Az öttusa Európa-bajnokság látogatottsági mutatója felfelé ível, a férfiak hagyományos versenyének pénteki selejtezőjén érzékelhetően több az érdeklődő, mint amennyi a csütörtöki női kvalifikáción volt. A szervezők egyébként nagyon is számoltak azzal, hogy a helyszínválasztással egyúttal a szurkolást is biztosíthatják a magyar versenyzők számára. Pénteken délután – noha egyelőre még „csak” a döntőbe kerülés a tét – nagy valószínűséggel már szép számú érdeklődő kíséri majd figyelemmel a zárószám, a futás küzdelmeit, s amennyiben az időjárás nem fordul kedvezőtlenre, a várakozások szerint szombaton és vasárnap megtelhet a lövészetnek és a vívásnak otthont adó budakalászi sportcsarnok, illetve a lovaspálya köré emelt lelátó, ahol a negyedik tusa történései mellett a futást is figyelemmel lehet majd kísérni.

Szombattól már érmekért zajlanak a küzdelmek az Eb-n – előbb a nők, majd a férfiak hagyományos versenyét rendezik meg –, ez pedig önmagában is elégséges ok arra, hogy számos drukker kilátogasson a versenyek helyszínére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik