Élet-Stílus

Donadoni az új olasz szövetségi kapitány

Az olasz szövetség (FIGC) egy nappal a labdarúgó-válogatottat világbajnoki címig vezető Marcello Lippi lemondása után a 42 éves Roberto Donadonit nevezte ki szövetségi kapitánynak.

Ezt Guido Rossi, a FIGC-t a bundabotrány miatt ideiglenesen irányító kormánybiztos jelentette be. Az AC Milan és a squadra azzurra korábbi kitűnő középpályása 2001-ben kezdte az edzői pályát, 2004-től az élvonalbeli Livorno gárdáját irányította.

A toszkán csapattól februárban távozott, mivel az elnök annak ellenére kritizálta munkáját, hogy az együttes a vártnál jobban szerepelve hatodik helyen állt a Serie A-ban.

Giancarlo Abete, az olasz szövetség alelnöke megköszönte Lippi munkáját és elmondta, vele már csoportmérkőzések után közölte, hogy a vb-n elért eredménytől függetlenül mindenképpen megválik a válogatott kispadjától.

Az olasz válogatott szeptember 2-án, Litvánia ellen játssza következő tétmérkőzését, az Európa-bajnoki selejtezősorozat nyitányán, majd négy nappal később a világbajnoki döntőben legyőzött francia gárdával csap össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik