Élet-Stílus

Szigorú a francia sajtó Zidane-al

A francia sajtó a "megtört álom" ellenére elismerően írt hétfőn a németországi világbajnokság döntőjében Olaszországgal szemben 11-esekkel vereséget szenvedett labdarúgó-válogatott teljesítményéről, a kiállított Zinedine Zidane-ról viszont szigorúan vélekedett.

Minden idők egyik legjobb francia labdarúgója gyászos távozásának fotójával jelent meg a francia napilapok többsége, a középpályás a Berlinben rendezett világbajnoki döntő 110. percében Marco Materazzi lefejelése miatt piros lappal búcsúzott – örökre, mivel már korábban bejelentette, hogy befejezi pályafutását.

A francia sajtóban nincs magyarázat arra, hogy Materazzi mivel sérthette meg a büszke csapatkapitányt, amiért az tettlegességre ragadtatta magát. A The Guardian című brit lap internetes portálja viszont azt feltételezi, hogy az olasz játékos “leterroristázta” Zidane-t.

Zidane elrontott búcsúja

“Merci!” azaz köszönet – olvasható a Le Parisien című újság címlapján, amely szerint Zidane 785 meccsében néha voltak “véres jelenetek”, de soha nem volt olyan meggondolatlan, mint a legutolsón: “milyen kegyetlen ekkorát botlani, ennyire közel a célhoz”.

“Azért bravó!” – áll a L,Humanité című kommunista újság első oldalán. A lap emlékeztet, hogy fájdalmasan indult a világbajnokság a francia válogatottnak, amely aztán sikerrel vette az akadályokat. “Zi End” – írta a 20 Minutes című ingyenes napilap, míg a La Tribune című gazdasági újság szerint a kékeket megverték, de Franciaországot rehabilitálták ezen a világbajnokságon.

Megtört a kékek álma

“Zizou, köszönet, köszönet mindenért” – áll a L,Équipe című sportlap “Örök sajnálat” című vezércikkében, de a döntőt értékelő írás már szigorúbban szól a franciák csapatkapitányához: “hogyan történhetett ez azzal az emberrel, aki ön? Nagyon boldogtalan lehet ma reggel”. A sportújság kétharmada “Zidane elrontott búcsújával” foglalkozik keserű és szomorú elemzésekben; “Más végről álmodtunk” és “Állampolgári könnyek” címmel. A L,Équipe szerint nem azt a legnehezebb megérteni, hogy miért veszített a francia válogatott a világbajnokság döntőjében, hanem megmagyarázni több tízmillió gyereknek a világon, hogy Zidane miként volt képes egy ilyen lefejelésre.

A Libération című baloldali napilap “Kegyetlen” című írásában hangsúlyozza: “Franciaország egy hónapja Zidane-nal álmodott. Ma reggel Chirackal ébred. Franciaországnak – az ellentmondások országának – már akkor sem sikerül dominálnia a világot, amikor focizik”.

A Le Figaro című újság “A kékek megtört álma” című írásában az olaszok teljesítményét méltatja. A jobboldali lap szerint mindenki szó nélkül maradt Zidane butasága előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik