Élet-Stílus

Blatter 30 millió eurót költene a bíráskodás szakszerűbbé tételére

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke 30 millió eurót szánna arra, hogy a 2010-es, dél-afrikai világbajnokságra a lehető legjobban felkészítsék a játékvezetőket.

“Profi módon kell, jó időben kialakítanunk egy bő bírói keretet” – tette közzé a Der Spiegel című hetilapnak adott nyilatkozatában. A svájci sportvezető úgy véli, egy munkacsoportnak kizárólag a bíráskodás aktuális kérdéseivel, illetve a felkészítéssel kellene foglalkoznia az elkövetkező években.

“Ez az egyik tanulsága a németországi tornának” – tette hozzá. Blatter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a bíráskodással a most zajló vb-n nem lehetett maradéktalanul elégedett a futballszakma, illetve a közvélemény.

A legtöbb kritikát kiváltó teljesítmény Valentyin Ivanové volt a portugál-holland nyolcaddöntős összecsapáson: az orosz bíró rekordot jelentő négy piros és 16 sárga lapot osztott ki. Blatter a mérkőzés után nem rejtette véka alá, hogy szerinte rossz felfogásban tevékenykedett a játékvezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik