Élet-Stílus

Kisebb kihágások a vereség után

A németek csalódottan, könnyezve, de többnyire fegyelmezetten fogadták labdarúgó-válogatottjuknak az olaszoktól kedden este elszenvedett 2-0-ás világbajnoki elődöntős vereségét.

Az egymillió fősre becsült tömeg is jobbára fegyelmezetten vonult el a berlini “szurkolói sétányról”, ahol kivetítőkön nézték végig a 120 percre nyúlt dortmundi összecsapást. A rendőrség szóvivője 45 őrizetbe vételről tudott testi sértés, vagy drogozás miatt, három németet azért gyűjtöttek be, mert náci köszöntésre lendítették karjukat. Valószínűleg csalódott szurkoló támadta meg Berlin Zehlendorf kerületében egy autóbusz sofőrjét: italos üveggel verte fejbe, a vezető elvesztette uralmát a kormány felett, s belehajtott egy személyautóba.

Az alsó-szászországi Cuxhavenben körülbelül 200 szurkoló szintén üveggel dobált meg rendőröket, négy randalírozót őrizetbe vettek. Bajorországban elvétve akadtak dulakodások, illetve okoztak anyagi kárt. Münchenben verekedés után testi sértés címén több embert őrizetbe vettek. A rendőrség mérlege azonban pozitív: a szurkolók elsöprő többsége megőrizte lelki nyugalmát és sportszerűen szurkolt, nem egyszer az olaszokkal együtt.

Vége az álomnak

A dortmundi stadionban a lefújás pillanatában kókadtabban lengedeztek a mérkőzés közben még viharosan lobogó zászlók. Michael Ballack csapatkapitány szemében is könny csillogott, miközben a hangszórókból a biztatás dala harsogott: You’ll never walk alone (Sohasem maradsz magadra).

A Berliner Zeitung azt közölte címlapján olvasóival, hogy “vége az álomnak”. A Bild című nagypéldányszámú lap arról biztosította a játékosokat, hogy “veletek együtt sírunk.” “Ne horgasszátok le a fejeteket, úgy harcoltatok, mint a világbajnokok…Ezek a hidegvérű, huszonnegyedik alkalommal veretlenül maradó olaszok a nagyszerű, lüktető, klasszis színvonalat képviselő mérkőzésen egyszerűen egy hangyányit jobbak voltak” – állapította meg a Bild.

A lap a vereség okai között számba vette, hogy a németek fáradtabban léptek pályára az argentinok elleni maratoni mérkőzés után. A lap “botrányos döntésnek” nevezte, hogy a nemzetközi szövetség (FIFA) “megrabolta” a németeket: eltiltotta Torsten Fringst, a csapat egyik kulcsjátékosát, nem sokkal a német-olasz mérkőzés előtt hitelt adott azoknak a felvételeknek, amelyek Fringst is az argentinok elleni meccs után dulakodó, verekedő játékosok között mutatták. “Helyettese, Kehl a védősor előtt nem volt olyan rámenős, mint korábban a nagyszerű Frings” – szögezte le a Bild.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik