Élet-Stílus

Ütött vagy nem ütött Frings?

A németek Argentína kiejtésével bejutottak az elődöntőbe, de lehet hogy az egyik legjobbjuk nem játszhat az olaszok ellen. Torsten Frings részt vett a drámai negyeddöntő végén kirobbant kisebb verekedésben, amiért lehet hogy eltiltja a FIFA.

A televíziós kamerák által rögzített képek alapján a FIFA fegyelmi bizottsága indokoltnak látta, hogy Frings ellen is eljárást indítsanak – nyilatkozta Markus Siegler, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség képviselője.

Az olasz televízió felvételei alapján úgy tűnik, hogy a német középpályás arcon ütötte Juilo Cruz-t. A FIFÁ-nak azt kell eldöntenie, hogy lökésről vagy egy tudatos ütésről van szó. Amennyiben ez utóbbit látják bizonyítottnak, akkor több találkozóra is eltilthatják a játékost. Döntés az ügyben hétfő délután várható.

Nem csinált semmit?

A 29 éves játékos a Syket Kreiszeitungnak elmondta, hogy semmit nem csinált. “Hirtelen a tumultus közepén találtam magam, ahol mindenki vadul csapkodott maga körül. Én is kaptam két ütést, és azért emeltem fel a kezemet, hogy megvédjem magam.” Cruz is úgy nyilatkozott a Gazzetta dello Sport-nak, hogy senki nem ütötte meg ököllel.

A verekedést Leonardo Cufré rúgása indította el. Az argentin játékos a büntetőrúgások után Per Metesackerbe szállt bele, amiért a mérkőzés lefújása után pirosat kapott a bírótól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik