Élet-Stílus

Parreira: „Nem lesz boszorkányüldözés”

A brazil válogatott Franciaországtól elszenvedett sokkoló veresége és korai vb-búcsúja ellenére a csapat edzője kitart játékosai mellett; együtt nyalogatják fájó sebeiket, és nem lesz boszorkányüldözés.

„Még mindig a sebeinket nyalogatjuk. Nagyon szomorúak vagyunk. Győzni akartunk, de így alakult. Ezzel együtt nem lesz boszorkányüldözés” – szögezte le Carlos Alberto Parreira.

„Nekünk vannak a világ legjobb játékosaink, kitartunk mellettük a továbbiakban is. A vereség miatt nem vádolunk senkit” – hangsúlyozta a kapitány, aki egyszer már szuerzett aranyérmet a válogatottal 1994-ben.

„Nincs konkrét válaszom arra, hogy miért vesztettünk és estünk ki idő előtt.” – fogalmazott az edző, akit többek között azért is bíráltak, mert Roberto Carlos, Cafu és Ronaldo már túl idős ahhoz, hogy továbbra is a válogatottban szerepeljenek.

Parreira mentségül azt hozta fel, hogy túl nagyok voltak az elvárások velük szemben: mintegy 7-800 brazil újságíró állandóan ott volt a csapat edzésén, így ez feszültté tette a munkát. „Nagyon nagyok voltak azok az elvárások, amiket kreáltak a zsurnaliszták, és a mi teljesítményünket abból vonták le, nem pedig a valóságból” – tette hozzá a csalódott edző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik