Élet-Stílus

Argentin-német tömegverekedés – vizsgálatot indít a FIFA

Vizsgálatot indít a FIFA (Nemzetközi Labdarúgó Szövetség) a német-argentin negyeddöntő után kialakult botrányos tömegverekedés miatt. Eltiltás is várhat néhány játékosra – jelentette szombat reggel a BBC.

„Az argentinok elvesztették a fejüket. Egyszerűen nem tudtak veszíteni. Nem egy kórista fiúk csoportja…” – kommentálta az esetet a németek védőjátékosa, Torsten Frings, aki egyszer csak arra lett figyelmes, hogy társát, a földön fekvő Per Mertesackert egyszer csak rugdosni kezdi az argentinok – ezúttal pályára nem is lépő – csereembere, Leonardo Cufre.

„Egy játékosuk nekem esett, pedig nem is csináltam semmit, van vagy három-négy piros rúgásnyom a combomon” – emlékezett az esetre Mertesacker, aki minden bizonnyal osztja Frings álláspontját: el kell tiltani a bunyó kezdeményezőit.

A televíziónézők már csak azt láthatták, ahogy az argentin csapat több tagja Oliver Bierhoffra, a válogatott – korábbi kitűnő csatára – jelenlegi menedzserére egy emberként rátámad, és az öltönyös férfi csak a bírók és a biztonságiak közbelépésére úszta meg nagyobb ütlegelés nélkül.


Argentin-német tömegverekedés – vizsgálatot indít a FIFA 1

A bíró piroslapot is adott (BBC)

Lubos Mihel játékvezető piroslappal illette a balhé egyik kirobbantóját, az argentin Leonardo Cufret. Bierhoff újságíróknak azt mondta, hogy szégyelli, azt, hogy az egész világ előtt kellett ilyen helyzetben részt vállalnia, de nem hagyhatta, ahogy egyik ártalmatlan játékosát rugdosták.

A BBC szerint a balhé akkor kezdődhetett, akikor a németek játékosa, Tim Borowski sikeres 11-es értékesítése után pimasz grimasszal „csendre utasította” ellenfele néhány játékosát. Amint Cambiasso kihagyta a sajátját, és eldőlt, hogy Argentína kiesett, több dél-amerikai is azonnal a németek felé indult el.

Coloccini például a nála két fejel kisebb Neuvillel került szembe, míg mások is egy-egy németre rontottak rá. Kölcsönös ütésváltást követően alakult ki egy kisebb tömegverekedés.
A két edző, Klinsmann és – a mára már tisztségéből lemondó – Pekerman az esetről úgy nyilatkozott, hogy az a pillanat szüleménye volt, a két csapat sokkal jobban tiszteli egymást, mintsem hogy ennek komolyabb jelentősége lenne. Ilyen nagy feszültségek közepette előfordul az ilyesmi – vélekedtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik