Élet-Stílus

A németek fele aranyérmet vár

A németek 84 százaléka győzelmet vár pénteken csapatától Argentína ellen a labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében, 53 százalékuk tippel arra, hogy Németország világbajnok lesz.

A Svédország elleni, 2-0-ás győzelemmel végződött meccs előtt még csak 38 százalékuk számított a végső sikerre – derül ki a promit intézet reprezentatív felméréséből.

Amennyiben a német válogatott győzne a berlini Olimpiai Stadionban sorra kerülő mérkőzésen, egymás után öt győzelmet elérve rekordot állítana fel. Egy világbajnokságon belül még sohasem nyertek a németek sorozatban ötször.

Utoljára Argentínával világbajnokságon az 1990-es római döntőben mérték össze erejüket, s egy meglehetősen unalmas mérkőzésen tizenegyesgóllal nyertek. Az egyik német bulvárlap úgy idézte az argentin együttes minden mérkőzését végigtomboló Diego Maradona futballbálványt, hogy “bosszút állunk 1990-ért”.

Jürgen Klinsmann német szövetségi kapitány, az 1990-es világbajnoki csapat tagja azonban nem foglalkozik a vereség gondolatával. “Jól felkészültünk, a fejekben is minden a lehető legjobban elő van készítve. Az elmúlt két évben még sohasem voltunk olyan erősek, mint most. Nem foglalkozunk a kiesés gondolatával.”

Megszakad a rossz széria?

Egy esetleges pénteki győzelemmel a német csapat egy csaknem hat éve tartó negatív sorozatot is megszakítana: 2000. október 7-e óta Németország 16 mérkőzést játszott úgynevezett nagy csapat ellen, s egyet sem nyert meg. Utolsó győzelmüket “nagy csapat” ellen Anglia ellen aratták világbajnoki selejtezőn Dietmar Hamann szabadrúgásgóljával. Az elmúlt másfél évben kétszer is beletört a foguk az argentinokba, hazai pályán mindkét alkalommal csak 2-2-es döntetlenre futotta erejükből.

A német sajtó a “gigászok csatájáról” ír a berlini mérkőzéssel kapcsolatban, amelyre az argentin válogatott a német fővárostól 450 kilométerre, Herzogenaurachban készült fel. Az argentin szaksajtó egy része kicsit tart a németektől, s nem tekintené szégyennek, ha együttesük Németországgal szemben kiesne. “Ez a legutóbbi világbajnokságok legtámadóbb szellemű német együttese, már-már dél-amerikai módon játszik – közölte az Olé című lap szakírója, Luis Calvano. – A múltban a német csapat úgy játszott, mint egy tank: kontrákkal, szabadrúgásokkal és hosszú labdákkal próbálkozott. Most nem így van” – vélte a Buenos Aires-i Clarin munkatársa, Julio Chiapetta.

Maguk a játékosok azonban, akárcsak a németek, magabiztosak: “Azért vagyunk itt, hogy országunkat megajándékozzuk a bajnoki címmel” – szögezte le az argentin támadósor oszlopa, Carlos Tevez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik