Élet-Stílus

Marco van Basten : „Szégyen”

Egy szégyenkező, elkeseredettségig csalódott, és egy mennyei boldogságban úszó edző nyilatkozata a holland-portugál „futballháború” után.

Marco van Basten : „Szégyen” 1

Tehetetlenül figyelt (AP)




Marco van Basten : „Szégyen” 2

Felfokozott állapotban (AP)

“Szégyen, hogy a második félidő nem a futballról szólt. A szünetben arra figyelmeztettük a srácokat, hogy legyenek óvatosak, mert ahol egy piros lapot adott már a bíró, ott több is következhet.” – nyilatkozta Marco van Basten. “Miután mi is 10 emberre fogyatkoztunk, hiába próbáltunk folyamatosan támadni, a második 45 percben nem tudtuk azt játszani, amit akartunk. Minden percben volt egy szabálytalanság, ami széttörte a folyamatos játékot. Ez szégyen.”

“Amikor két éve elkezdtem a munkámat, új játékosokkal, új filozófiával indítottunk, és minden jól ment a selejtezőkön, egészen eddig. A portugálok nagyon tapasztalt, rutinos játékosok, ez volt ma a döntő. Minden trükköt bevetettek, amit csak ismertek ahhoz, hogy húzni tudják az időt. Ezzel együtt sikerült néhány nagy helyzetet kidolgoznunk ellenük, de ma a szerencse nem a mi oldalunkon állt. Gratulálnom kell a játékosaimnak, mert az utolsó pillanatig harcoltak” – mondta a hollandok szövetségi kapitánya.

A portugálok brazil mestere érthetően elégedetten nyilatkozott: “Teljes boldogságot érzek. Amit ma láttam a játékosoktól, azt évek óta nem tapasztalhatták a portugál válogatottól. Még soha nem láttam így küzdeni senkit a sikerért, soha Portugáliáért. Gratulálnunk kell ezeknek a játékosoknak, annak ellenére is, hogy mindkét oldalon rengeteg kivételesen túlzó pillanat is akadt.”

“Ez egy nagyon heves, vitatott és nehéz mérkőzés volt. Sokban hasonlított ahhoz, amit a Libertadores Kupában megszokhattam Dél-Amerikában. Most össze kell raknom a csapatot Anglia ellen, de néhány gonddal együtt. Van 23 játékosom, akik közül ketten biztos nem játszhatnak, de Cristiano Ronaldonak 5-6 napja van arra, hogy felépüljön.” – mondta felfokozott lelki állapotban Felipe Scolari, a portugál gárda brazil szakvezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik