Élet-Stílus

Portugália nyerte a “fociháborút”

A mérkőzés percről percre.

A 2004-es Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett portugál válogatott 41 ezer néző előtt Nürnbergben 1:0-rá verte a hollandokat, és ismét az angolok ellen készülhet. Két éve Beckhamék húzták a rövidebbet a kontinenstorna negyeddöntőjében.

A portugálok az első félidőben mutatott játékuknak köszönhetően megérdemelten nyerték meg a rendkívülien durva mérkőzést, amelyen az orosz Ivanov bíró összesen 16 – természetesen vébérekord – sárgát osztott ki. Négy játékos idő előtt mehetett zuhanyozni, Cristiano Ronaldót pedig már a 34. percben le kellett cserélni Boulahrouz brutális talpalását követően.

Portugál fölény

A csapatok azonnal egymásnak estek a nürnbergi éjszakában, nyílt sisakkal rohamozták az ellenfél kapuját. Idegesek voltak a játékosok, érezhető volt, hogy ez a meccs „vérre megy”: az első sárgára két percet sem kellett várni.

Figóék tűntek összeszedettebbnek a találkozó első perceiben. Támadtak a hollandok is, de a Nistelrooy helyén játszó Kuyt alig került helyzetbe, és Robben hiába volt vasárnap is nagyon aktív, ezúttal nem tudta eldönteni a mérkőzést.

A 24. percben teljesen megérdemelten megszerezte a vezetést Portugália Maniche révén. Szemet gyönyörködtető összjáték után kapta meg a labdát a FIFA által a meccs emberének választott középpályás, és miután egy lövőcsellel elfektette védőjét, higgadtan a kapu bal oldalába csavart.

A későbbiekben is meggyőzőbb játékot mutatott a portugál válogatott, de az első játékrész hajrájában saját magukat hozták nehéz helyzetbe: Costinha egy buta és felesleges kezezést követően megkapta a második sárga lapját.

Miért nem játszott Nistelrooy?


Portugália nyerte a “fociháborút” 1

Portugál öröm (AP)

A szünet után az eggyel több emberrel játszó hollandok tűzijátékot rendeztek Ricardo kapuja előtt. A 48. percben Cocu eresztett meg egy „kapufarepesztő” lövést, két perccel később pedig Bommel puskázott el egy ígéretes lehetőséget. A portugálok elsősorban a védekezésre koncentráltak, de a gyors kontráik életveszélyesek voltak. Az egyik előretörésük során Boulahrouz állította meg könyökkel Figót, és ő is megkapta a második figyelmeztetését.

A mérkőzés ezt követően már nem a fociról szólt: rengeteg játékmegszakítás, kisebb-nagyobb szabálytalanságok, fejelés, lökdösődés, és persze a 16 sárga. Ivanov hiába osztogatta folyamatosan a lapokat, a feszültség nem csökkent. Boulahrouz után Deco majd a meccs „méltó” zárásaként Bronckhorst is pirosat kapott a 95. percben. Az utolsó pillanatokban hollandok mindent beleadtak, de nem sikerült kiharcolniuk a továbbjutást.

Portugália-Hollandia 1-0 (1-0)
Nürnberg, 41 ezer néző
Bíró: Valentyin Ivanov
Gól: Maniche (24.)
Sárga lap: Maniche (20.), Costinha (31., 45+1.), Petit (50.), Figo (59.), Deco (73., 78.), Ricardo (76.), Nuno Valente (76.), illetve van Bommel (2.), Boulahrouz (7., 63.), van Bronckhorst (59., 95.), Sneijder (73.), van der Vaart (73.)
Piros lap: Costinha (45+1.), Deco (78.), illetve Boulahrouz (63.), van Bronckhorst (95.)

Portugália: Ricardo, Miguel, Ricardo Carvalho, Fernando Meira, Nuno Valente, Costinha, Maniche, Luis Figo (Tiago, 84.), Cristiano Ronaldo (Simao Sabrosa, 34.) és Pauleta (Petit, a szünetben)

Hollandia: Edwin van der Sar, Khalid Boulahrouz, Andre Ooijer, Joris Mathijsen (Rafael van der Vaart, 56.), Giovanni van Bronckhorst, Mark van Bommel (John Heitinga, 67.), Wesley Sneijder, Philip Cocu (Jan Vennegoor of Hesselink, 84.), Robin van Persie, Dirk Kuyt és Arjen Robben

Ajánlott videó

Olvasói sztorik